Carbon Neutral Server by Best Web Hosting

Ha békét akarsz...

Írta: Chapter Admin

Béke

Az emberek túlnyomó többsége nem akar háborút.

Mégis elterjedt ez az álbölcsesség, és sokaknak magától értetődőnek tűnik, méghozzá alapvetően azért, mert túl sok az ember, és egyes csoportok túl sokat fogyasztanak. Kultúránk azon a mítoszon alapul, hogy a világ az emberért van, meg kell hódítanunk természetet, és ki kell irtanunk mindent, ami nem ehető, hogy korlátlanul szaporodhassunk (és fogyaszthassunk), mert az „jó”. De ez nem jó. Ugyanis ez a „stratégia” elkerülhetetlenül a pusztulásunkhoz vezet. És amint fölismerjük ezt a mélyen meghúzódó tévhitet kultúránk gyökereinél, rájövünk, hogy nem az „emberi természettel” van a baj, hanem ezzel a beteges ideával. Az ember ugyanis majd’ hárommillió évig harmóniában élt a természettel, és csak kb. 10.000 évvel ezelőtt találta ki valaki, hogy a világ az emberé, és minél több az ember, annál jobb. És mivel a mezőgazdasági termelés családtervezés nélkül népességgyarapodáshoz vezet, amihez további mezőgazdasági területek kellenek, ez a kultúra elkezdett terjeszkedni (lásd: birodalmak). Akkor kezdődött a háború a természet, és (túlszaporodásunk miatt) embertársaink ellen. Ezt most már globális szinten végezzük, aminek egyetlen lehetséges kimenetele van: az emberiség kipusztulása.[1]

Ami a fogyasztást illeti, ma már tudjuk, hogy nem a kacatoktól és felesleges szolgáltatásoktól leszünk boldogok, hanem a természetjárástól, és az egészséges, szeretetteljes emberi kapcsolatoktól.[2][3] A profitról köztudott, hogy a túlfogyasztás, és a szennyezés legfőbb okozója. Mégis, a legtöbb ember úgy tekint rá, mint valami megkérdőjelezhetetlen axiómára. Pedig a profit intézménye, és annak istenítése egyáltalán nem magától értetődő, és nem az „emberi természetből” fakad. Amíg az emberek közösségekben éltek, egymás között fejben tartották, ki kinek milyen szívességgel tartozik, és ezek a szívességek hosszútávon egálban voltak. Ez a kooperációs stratégia a szociális állatoknál is megfigyelhető (lásd: reciprok altruizmus). De ha az egyik fél úgy érzi, a másik kihasználja (csal), megszakítja a kapcsolatot, hogy ne származzon belőle további hátránya.[4] A profit hasznát viszont csak a társadalmak kevesebb, mint ötöde élvezi (legnagyobb részét csak egy százalék), mivel az emberek 80%-nak nincsenek részvényei.[5] Az átlagemberek számára tehát a profit intézménye csak hártrányt jelent, mert amiatt kevesebb a fizetés, amiatt drágábbak a túlélésünkhöz szükséges javak, és amiatt ekkora a szennyezés. És mivel a profit egyben a tőkeszerzés eszköze is, ami még több profitot tesz lehetővé, ez egy eleve elhibázott intézmény. A profit tehát a gyakorlatban azt eredményezi, hogy egy kis csoport mindig csal, amit normális esetben azonnal bünteni kellene, sőt, beszüntetni az egész intézményt, mert társadalomellenes és környezetpusztító. Az átlagemberek mégsem büntetik még, mert egyrészt gyermekkorunktól azt a hazugságot halljuk, hogy „a profit nem bűn, hanem természetes dolog”, és mert a többsége úgy érzi, nincs is lehetősége menekülni a rendszerből. Pedig már most is vannak adósságmentes helyi pénzek, közösségi mezőgazdálkododás, és nonprofit termelővállalatok, csak sokan még nem is hallottak róluk.[6]

Van homloklebenyünk, és képesek vagyunk felismerni, hogy a korlátlan szaporodás-, és a profit imádata végzetes kulturális csapdák. Nem kell visszamenni a kőkorszakba, csak olyan módszereket kell alkalmazni, amik mellett jut elég élelem anélkül, hogy közben tönkretegyük a létfenntartó folyamatokat (pl. permakultúra, biogazdálkodás, hidropónia, fogamzásgálás, közösségi gazdálkodás, stb.) Ez a felismerés alapjaiban megváltoztat mindent; a természethez, egymáshoz, és a következő generációkhoz való viszonyulásunkat. A kezünkben a lehetőség, hogy kipusztítsunk szinte minden bonyolultabb életformát a Földön (beleértve saját magunkat) – vagy – leállítsuk a háborút a természet ellen, hogy egyáltalán fennmaradhassunk. Még az is lehet, hogy ezáltal tízezer év múlva a játékos bonobók, vagy az intelligens polipok eljutnak az ősemberek szintjére, és lehetünk a tanítóik. De ha nem fordítjuk meg a fogyasztási és népesedési trendeket 15 éven belül, akkor általánossá válik az éhezés és a háborúk, amik után valószínűleg csak csótányok és patkányok maradnak.[7]

Sokan azt hajtogatják, hogy „majd a technológiai fejlődés megoldja a problémákat”, mert nem tudják, hogy ez nem a technológián múlik. A fenntarthatóság eléréséhez szükséges technológiák ugyanis már rég adottak (pl. napelem, 3D nyomtatás, bioműanyagok, stb.), ám a görcsös profithajhászás miatt nem használjuk ezeket kellően széleskörben. Ráadásul minél több az ember, annál nehezebb elérni a fenntarthatóságot. Ehhez globálisan kb. 40%-ot kellene lefaragni az ökológiai lábnyomunkból (hazánkban is), ám a trendelemzések azt mutatják, hogy egyelőre nő.[8] Ezt kellene megfordítani – három „kart” tudunk állítani: népesség, fogyasztás, és hatékonyság. A legcélszerűbb mindhármat egyszerre.

[1] Daniel Quinn, „Izmael”, Föld Napja Alapítvány, 1993
[2] https://depts.washington.edu/hhwb/Thm_Mental.html
[3] https://www.ted.com/talks/graham_hill_less_stuff_more_happiness?language=hu
[4] https://www.youtube.com/watch?v=Y0Oa4Lp5fLE
[5] http://www.cnbc.com/2014/09/08/the-stock-gap-american-stock-holdings-at-18-year-low.html
[6] http://tzm.hu/index.php/transition
[7] http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/sep/02/limits-to-growth-was-right-new-research-shows-were-nearing-collapse
[8] http://www.footprintnetwork.org/en/index.php/GFN/page/world_footprint/