Carbon Neutral Server by Best Web Hosting

Gyakori Kérdések

FAQs - Gyakori Kérdések

A TZM a fenntarthatóság biztosítása miatt szükségesnek tartja egy új gazdasági modellre való áttérést, mivel a jelenlegi eredendően fenntarthatatan. Az Erőforrás Alapú Gazdaság (EAG) egy tudományos alapú gazdasági rendszer, melynek 3 alappillére a következő:

1) Nyersanyagok, erőforrások számbavételezése
2) Dinamikus egyensúlyra való törekvés (pl. szenzorok, és folyamatos visszacsatolás fenntarthatósági és hatékonysági algoritmusok révén)
3) Stratégiai dizájn (előrelátó tervezés, többek között a tartósság, modularitás, és optimalizált újrahasznosítás érdekében)

Az EAG további jellemzői:

a) Az ideológiák és vélemények helyett a tudományos konszenzus alkalmazása a kormányzásban
b) Önellátó városok (pl. vertikális farmok, erőművek, ipartelep, újrahasznosító üzem minden városban)
c) A javak használata hozzáférés-alapon (a pazarló, tulajdon-alapú használat helyett, mely a bőség mellett elavult)
d) A pénz, és a piac marginális szerepe (az alapvető javak - pl. élelmiszer, ruházat, lakás - bőségben rendelkezére állnak)
e) A munka automatizálására való törekvés (a munkabér koncepciója az automatizáció exponenciális terjedése mellett elavult)
f) A Föld népeinek egységtudata (a globalizáció révén ránk is hatással vannak a bolygó túlfelén bekövetkező események, és fordítva)

Rövid előadás az Erőforrás Alapú Gazdaságról (magyar felirattal).

Az EAG decentralizált, így elejét veszi a diktatúrának. A tudományos módszer alkalmazása arra, hogy megtaláljuk a legjobb, leghatékonyabb módját arra, hogy elérjük közös céljainkat (ti. a társadalmi mutatók javítását fenntartható módon) nem diktatúrát eredményez, hanem azt, hogy az egyéni érdek egybeesik a közérdekkel, és hogy a döntések egyre inkább evidenciává válnak mindenki számára. Egyesek az mondják, a tudományos módszer alkalmazása a társadalmi-gazdsaági döntések során eleve egy ideológia. Ám eszerint pl. egy adott célra szánt repülőgép megtervezésének is van pl. kommunista, szocialista, szociáldemokrata, liberális módja, és hogy a tudományos módszer alkalmazása csupán egy megközelítési mód, de lehet, hogy a szociáldemokrata repülőgépek hatásosabbnak bizonyulnának. Ez nyilván teljes képzavar. A tudományos módszer egész egyszerúen a döntéshozatal legjobb ismert módja, így nem kérdés, hogy ezt kell alkalmazunk minden területen. Az ideológiák csupán azért élnek még napjainkban is, mert egy verseny-alapú gazdasági rendszerben az egyéni-, ill. a csoportérdek sokszor szembemegy a közérdekkel, így ezen érdekcsoportoknak kell egy eszköz, amivel elérhetik önös céljaikat a társadalom manipulációja révén. Alapvetően ennek eszköze az ideológia.

Megjegyzés: már most is alkalmazzuk az EAG-t családunk körében (pl. nem kérünk pénzt gyermekeinktől a reggeliért), ezt csak ki kell terjeszteni egy nagyobb közösségre. Az EAG nagyobb közösségre vonatkozó elemei már jelenleg is terjedőben vannak; pl. nyílt forrású szoftverek-, és gépek, autómegosztás, szerszám-tárak (a könyvtárak mintájára), stb.

Jelenleg kb. 795 millió ember szenved mennyiségi éhezéstől,[1] 783 millióan nem férnek hozzá tiszta ivóvízhez,[2] és 100 millió hajléktalan van,[3] miközben globálisan 10 milliárd embernek elegendő élelmiszert termelünk (aminek kb. 25%-át elpazarljuk, de még így is elegendő lenne[4]), bőven volna kapacitásunk megtisztítani az összes fertőzött vizet, és jóval több üres lakás van, mint hajléktalan.[5] A fő ok, amiért mégsem fér hozzá mindenki ezekhez a javakhoz, az a szegénység. Ez viszont nem szükségszerű. A szegénység emberalkotta jelenség, és a társadalmi viszonyok átalakításával megszüntethető (pl. áttérés a tulajdon-alapú használatról a hozzáférés-alapú használatra, ami sokkal hatékonyabb). A szegénység felszámolása egyébként évenkénti transzferekkel az OECD GDP-jének 0,7%-ba kerülne,[6] amire az érintett országok ígéretet is tettek még 2002-ben (Monterrey Megegyezés), ám a cselekvés elmaradt.

[1] http://www.fao.org/publications/sofi/2014/en/
[2] http://www.unwater.org/water-cooperation-2013/water-cooperation/facts-and-figures/en/
[3] http://www.ipsnews.net/2005/03/human-rights-more-than-100-million-homeless-worldwide/
[4] http://www.worldfooddayusa.org/food_waste_the_facts
[5] http://www.theguardian.com/society/2014/feb/23/europe-11m-empty-properties-enough-house-homeless-continent-twice
[6] http://www.visionofearth.org/economics/ending-poverty/how-much-would-it-cost-to-end-extreme-poverty-in-the-world/

A kommunizmus egy 19.sz-i idealista eszme, amely egy államnélküli és pénznélküli társadalmat vizionált, azonban az emberi tényező miatt feltehetően mindig szükség lesz rendőrségre, börtönökre és elmegyógyintézetekre, tehát az állam valamilyen formájára, és az sem biztos, hogy a pénzhasználatot teljesen ki tudnánk küszöbölni, hiszen elképzelhető, hogy bizonyos javakból – még ha csak átmenetileg is – hiány adódhat. A kommunizmus alapvetően ideológiai alapokon nyugszik, míg az EAG pusztán azt jelenti, hogy  a tudományos eredményeket, és a tudományos módszert alkalmazva rendszerszemlélet alapján biztosítjuk a társadalmi mutatók javítását, méghozzá fenntartható módon.

Néhányan, csak mert nem ismernek más alternatívát, tévesen azt gondolják, hogy az EAG a kommunizmus volna, ám erről szó sincs, ugyanis (az egyébként utopisztikus) kommunizmusban fel sem merültek a következők: 1) erőforrások számbavételezése, 2) dinamikus egyensúlyra törekvés, és 3) stratégiai dizájn (az EAG 3 alappillére[1]), tehát a kommunizmusnak köze sincs az EAG-hoz, és vice versa.

[1] http://blog.thezeitgeistmovement.com/blog/masonlee/introduction-rbe-handout

A Szovjet blokkban megvalósult rendszert úgy hívják, szocializmus, ami valójában a kapitalizmus egyik formája; úgy is hívják, államkapitalizmus.
A szocialista gazdaság alapjai ugyanis ugyanúgy a pénz, munkabér, kamat, és tulajdon, csak a termelőeszközök jellemzően állami tulajdonban vannak. Ez azt jelenti, hogy valójában az előző rendszerben is kapitalizmus volt, csak az állam monopolhelyzetben volt, emiatt erősen centralizált volt a gazdaságszervezés, és ennek folytán a politika. Lényegében tervgazdaság volt, ahol a gazdasági döntések ad hoc jellegűek voltak, azokat az éppen aktuális politikai vezetés ideológiája és véleménye formálta, szinte zéró visszacsatolás mellett (így születtek pl. olyan döntések, hogy hazánkban gyapotot kell termelni, noha ezen az éghajlaton be sem érik).

Az EAG gazdasági szervezete azonban decentralizált, ugyanis lényegében minden település rendelkezik az alapvető javak előállításához szükséges kapacitással (pl. hagyományos-, és vertikális farmok, gyárak, 3D nyomtató központok, újrahasznosító üzemek, stb.), a gazdasági döntéseket pedig egy hálózatosan szervezett, folyamatos visszacsatolást alkalmazó számítógépes rendszer segíti, ami így minimalzálja az ideológia, és a vélemény szerepét a döntéshozatalban. Itt az emberek közvetlenül, egyfajta webshop-on keresztül adják le megrendeléseiket szükségleteik szerint, és a szükségletek kielégítésére gyártott termékek dizájnját is maguk az emberek javasolják, amiket persze számítőgépes algoritmusok rangsorolnak és szűrnek hatékonysági-, és fenntarthatósági szempontok szerint (hogy az emberi szükségletek kielégítése során minimálisra csökkentsük a környezetterhelést). A decentralizált gazdaság, és a természeti törvényekre alapozott algoritmusok által segített, preventív jellegű gazdasági döntéshozatal révén pedig minimálisra csökken a politika, mint olyan relevanciája. Az EAG tehát nem szocializmus.

A piacgazdaság annak egy alapvető jellemzője a profit, mely a fő motivációs tényező a gadzasági döntésekben. Ám a piacgazdaság a profitstruktúra miatt eredendően fenntarthatatlan. A gazdasági szereplők ugyanis profitot csak a problémák, és a hiány révén tudnak termelni, tehát a rendszer arra motiválja őket, hogy azokat fenntartsák (pl. tervezett elhasználódás). Emellett pedig a profitstruktúra magában hordozza az egyenlőtlenség folyamatos növekedését, és azt tapasztaljuk, hogy a világgazdaság méretéhez képest nagyobb arányban nő az egyenlőtlenség, így az emberek egyre inkább elszegényednek.[1] Könnyen belátható, hogy a hiány mesterséges fenntartása felesleges szenvedéshez és halálhoz vezet a szegények számára (akik aránya egyre csak nő), a problémák felgyülemlése pedig egyre rosszabb életkörülményekhez vezetnek mindenki számára. Olyan tényezőket, mint a nyersanyagok, a szemét mennyisége, a környezet épsége, vagy éppen a közegészség a kapitalista piaci modell túlontúl leegyszerűsített volta miatt képtelen értelmezni, ezekhez úgy viszonyul, mint "externáliák", azaz a piac hatáskörén kívül elhelyezkedő tényezők. Ráadásul fenntartásuk jövedelmezőbb, mint megoldásuk, tehát a piacgazdaság a problémák fenntartását jutalmazza.A kamat a profit egyik speciális formája, ami akkor keletkezik, ha a pénzt jószágként kezelik, és adásvételre kínálják (a pénz ára a kamat). Az, hogy a pénzt áruként kezeljük, önmagában is abszurd, de, ha belegondolunk, ezzel az is együttjár, hogy a kamat intézménye révén a pénz a szegényektől a gazdagok felé áramlik, folyamatosan növelve az egyenlőtlenséget (mint egyfajta fordított Robin Hood). Ráadásul manapság kamatra alapozott tartalékrátás bankrendszert használunk, melynek lényege, hogy csak a hitelállomány egy kis részének kell bent lennie a bankokban megtakarítás formájában (pl. 10%) - a többi pénzt a bank teremti hitel formájában, amit a hitelfelvevőnek vissza kell fizetnie, méghozzá kamatokkal együtt (amit viszont nem hoztak létre). Emellett persze minden bank szeretne jövőre több profitot termelni, mint idén, tehát azon igyekeznek, hogy több kamatot szedhessenek be, mint előző évben (ha nem így tennének, akkor a konkurencia a fejükre nőne - játékelmélet). A profitnövekedést elsősorban több hitel kihelyezésével tudják elérni, ami több forgalomban lévő pénzt eredményez. Sőt, mivel a kamat kifizetésére szolgáló pénzösszeget nem teremtették meg, egyszerűen elkerülhetetlen, hogy egyesek ne tudják kifizetni esedékes részleteiket, emiatt még tovább nő a kereslet a pénzre, azaz még több hitelre lesz szüksége az illetőnek, hogy finanszírozza meglévő hiteleit (lásd: Görögország). Ám ha ehhez nem társul a gazdaság részéről többlet-termelés, akkor az inflációhoz vezet. Tehát lényegében a pénz áruként való kezelése, és ebből fakadóan a kamat intézménye folyamatos gazdasági növekedéskényszerhez vezet. A végtelen növekedés egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón viszont eleve lehetetlen.[2]Láthatjuk, mennyire káros ez a gazdasági rendszer, és tekintve, hogy a folyamatos növekedés-kényszer olyan fontos tényezőket, mint az ökológiai egyensúly, vagy a közegészség negatívan befolyásol, nyilvánvalóvá válik, hogy a valóságtól teljesen elszakadt piacgazdaság alapvető működése miatt a katasztrófa elkerülhetetlen. Az MIT jelentése szerint a fentebb említett okok miatt 2030-ra összeomlik a világgazdaság.[3] A hiány megszüntetése, és a problémák megoldása érdekében tehát szükségszerű a piacgazdságtól való elmozdulás egy másik gazdasági rendszer irányába, melyben a gazdasági szereplőknek nem fűződik érdeke azok fenntartásához.Ha szeretnéd jobban körüljárni a témát, javasoljuk a  Három Kérdés: Mit Javasolsz? c. rövid előadást (magyar felirattal).[1] http://www.forbes.com/sites/robertlenzner/2014/08/07/gail-fosler-sticks-it-to-thomas-piketty-on-the-real-sources-and-risks-of-wealth/ [2] Megjegyzés: Egy egyszerű példa kapcsán megtudhatjuk, alapvetően mi az, ami miatt a kamat koncepciója teljesen elrugaszkodott a valóságtól. Ha pl. van 1000 Ft-unk, és betesszük a bankba, egy év múlva lesz rajta mondjuk 5% kamat, azaz 50 Ft (persze ha 1000 Ft tartozásunk van, akkor számíthatunk rá, hogy az éves kamat inkább 10%, azaz 100 Ft-ot kellene rá fizetnünk). De ha van 1 kg rezünk (kb. 1000 Ft), és betesszük a csomagmegőrzőbe, egy év múlva nem lesz belőle 1,1 kg. Mondhatnánk, ha állataink vannak, azok tejet adnak és szaporodnak, de ne feledjük, hogy közben etetni és itatni is kell, azaz lényegében nem gyarapítják, csupán átalakítják a természeti erőforrásokat egyik formájukból a másikba (gabona/víz > hús/tej. A pénzzel csak azért lehet megcsinálni ezt a "trükköt", mert emberalkotta, kitalált koncepció, és sokan nem látják át a csalást (Gondoljunk csak bele - ha mindenki ismerné a bűvészek trükkjet, a kutya se venne jegyet az előadásokra). [3] http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/sep/02/limits-to-growth-was-right-new-research-shows-were-nearing-collapse

Részben erről is. Jól mutatja ezt az összefüggést az ún. "ökológiai lábnyom", ami a fogyaszás mértékétől, és a javakat megtermelő gazdasági folyamatok hatékonyságától függően változhat. Az egész emberiség ökológiai lábnyoma jelenleg 1,67 Föld, azaz átlagosan 67%-kal gyorsabban aknázzuk ki a nyersanyagokat, mint amilyen gyorsan azok megújulnak, emiatt fogy a természeti tőke, így a jövőben még kevesebb embert lesz képes eltartani a Föld. Ez a fajta ökológiai deficit a 70-es években kezdődött.[1] A jelenlegi világnépesség mellett mindenkinek átlagosan 1,7 gha-os ökolábnyommal kellene élnie.[2] És bár a szegény országokban ez alatt a szinten nyomorognak az emberek, az élhetőbb fejlett országokban a legelvetemültebb zöldek sem tudnak ilyen alacsony lábnyommal létezni (vagy legalábbis csak nagyon kevesen). Ha pedig a Föld népessége elérné a legrosszabb esetben prognosztizált 10 milliárdot, akkor csak 1,275 gha-os ökolábnyomon kellene élnünk. Ezt már aztán tényleg nyomornak fognánk föl. Lényegében egy szegénységcsapdába zárjuk magunkat, ha nem foglalkozunk a túlnépesedéssel. Már most is óriási kielégítetlen igény van családtervezésre; az évi 200 millió nemzés fele, és így a megszületett 135 millió gyermek negyede nem kívánt.[3] Mivel évente kb. 55 millióan halnak meg ez azt jelenti, hogy a növekmény több, mint 40%-a nem kívánt.[4] Ha pedig minden szegény nő hozzájutna a középiskolai képzéshez akkor már meg is állítottuk volna a népességnövekedést, ugyanis a középszintű oktatás 3-mal csökkenti a tervezett gyermekek számát.[5] A manapság jellemző termelési módok technikai hatékonysága botrányosan alacsony, minthogy a kibányászott, és az iparban felhasznált javak 80%-a hulladékká válik még azelőtt, hogy a termék legördülne a futószalagról, a termékek 90%-a pedig a gyártást követő 6 hónapban a szeméttelepen végzik; lényegében szemetet termelünk.[6] És bár jelenleg 10 milliárd embernek elegendő élelmiszert tudunk termelni, ez csak nem fenntartható módon megy, és így is elpazaroljuk a negyedét.[7][8] Fenntartható módon (biogazdálkodással) csak 8 milliárd embernek elegendőt tudnánk termelni,[9] de ha ugyanúgy elpazarolnánk a negyedét, akkor csak 6 milliárd embert tudna eltartani a Föld fenntartható módon (Jelenleg 7,5 milliárdan vagyunk). Ahhoz, hogy fenntartható módon etetni tudjuk az emberiséget, át kellene térnünk a biogazdálkodásra, negyedére kellene csökkenteni a pazarlás arányát, és már meg kellett volna állítani a népességnövekedést. Minthogy ez nem sikerült, beszűkültek a lehetőségeink; vertikális hidroponikus farmok építése (amikben gabonát is tudunk termelni), és/vagy a húsfogyasztás drasztikus visszafogása, de ha egyik sem megy, akkor előreláthatóan egyre gyakoribbá fognak válni a Ruandához és Szíriához hasonló esetek. Teljesen reális tehát az a megfontolás, hogy ha amúgysem szeretnék a szülők azt a sok gyereket, akkor legyen lehetőségük megelőzni a nemzést. A családtervezés egyébként 1968 óta alapvető emberi jog (ENSZ, Teheráni konferencia), tehát a családtervezési lehetőségek biztosítása humanitárius kötelezettségünk. A legdurvább strukturális erőszak talán az, ha valaki a saját teste fölött sem rendelkezhet (pl. egy nő, akinek nincs pénze fogamzásgátlóra). Ha sikerülne megállítani a népességnövekedést, sőt, a visszájára fordítani, akkor az emberiség megnyugodhatna, a gyorsuló világunk leleassulhatna, több erőforrás és termőterület jutna egy emberre, így kisebb volna a motiváció a versengésre és a háborúra. A népesség csökkenése tehát megteremtené a lehetőséget arra, hogy a piacgazdaságot egy emberségesebb társadalmi-gazdasági rendszerre cseréljük le, ami figyelembe veheti a természeti korlátokat is. [1] http://www.footprintnetwork.org/resources/data/[2] http://www.footprintnetwork.org/resources/glossary/[3] https://www.guttmacher.org/sites/default/files/report_pdf/abortion-worldwide.pdf (39.o)[4] http://www.ecology.com/birth-death-rates/[5] http://en.unesco.org/gem-report/sites/gem-report/files/girls-factsheet-en.pdf[6] Richard Girling, "Rubbish!" Transworld Publishers, 2005[7] Verena Seufert, Navin Ramankutty & Jonathan A. Foley. „Comparing the yields of organic and conventional agriculture” Nature 485, 229–232. 2012. p. 229.[8] http://www.wri.org/publication/reducing-food-loss-and-waste[9] http://www.huffingtonpost.com/eric-holt-gimenez/world-hunger_b_1463429.html

A kereskedelem azoknak kedvez, akik eleve több, és értékesebb nyersanyaggal rendelkeznek, ugyanis mindent összevetve feléjük áramlik a pénz (ami által később még több nyersanyag-lelőhelyekhez juthatnak hozzá). A nyersanyagok, és az ott élő népek eloszlása azonban véletlenszerű, az egyes népeken belül a nyersanyagokra tulajdonjogot szerzők személye pedig teljesen arbitrális (egyes mai, nagy vagyonnal bíró családok még a feudalizmus idején gazdagodtak meg - pl. Japánban a Fujiwara család).

Elgondolkodtunk már azon, hogy ha a tulajdonjogot a befektetett munkával próbáljuk indokolni, akkor vajon miért birtokolhat bárki nyersanyagot (pl. rézércet, édesvizet)? Ez egy ellentmondás, ugyanis sem az ő, sem senki más munkája nem volt felelős azért, hogy az a nyersanyag odakerült. Csupán egyszer a történelem kezdetén valaki kinyilvánította, hogy az az ő tulajdonát képezi, és megvolt hozzá a katonai ereje, hogy más ne is próbálja elvenni. Ezt azóta törvénybe foglalták, és mára megszokottá vált, hisz egy olyan világba születtünk, ahol egyesek nyersanyagokat birtokolnak - papíron. Persze egyes esetekben az emberek összefogása meghátrálásra késztetheti a nyersanyagok bitorlóit (lásd: bolíviai vízháború).

Valóban nem mindenhol áll rendelkezésre az összes nyersanyag, ám érdemes látni, hogy a kereskedelem alapja a nyersanyagok tulajdonlása, ami viszont nem szükségszerű, tehát a kereskedelem sem szükségszerű. A nyersanyagok áramlásának tehát van értelme, de nem feltétlenül kereskedelem révén.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy ha az összes újrahasznosítható nyersanyagot (pl. fémek, műanyagok, stb.) helyben újrahasznosítjuk, akkor eleve lecsökken a bányászat (és így a nyersanyagok nemzetközi kereskedelmének) relevanciája, hisz az újrahasznosítás révén gyakorlatilag folyamatosan rendelkezésre fognak állni egy adott helyen a szükséges nyersanyagok anélkül, hogy újra vásárolni kellene a termelőtől (és így szemetet se termelünk).

Szó sincs róla, hogy a Mozgalom olyat tervezne, hogy elvegye bárki tulajdonát. Ez egy közkeletű félreértés, ám erre egyáltalán nincs szükség. Az emberek ugyanis a már jelenleg is működő, megosztáson alapuló jószág-használati rendszerek hatékonyságának és sikerének láttán (pl. autómegosztás, szerszám-tárak, stb.) feltételezhetően maguktól is rájönnek, hogy a legtöbb ember valójában sokkal több jószághoz hosszáférhet megosztás révén, mintha saját magának kellene felhalmoznia (vagy bérelnie) az összeset, amire élete során szüksége lehet, valamint nagyban javulhat egészsége a stressz mérséklődése révén.

A tulajdon jelentősége a Neolitikus Forradalom után, a letelepült életforma, és az alacsony hatásfokú termelés együttes hatása okozta szűkösség miatt nőtt meg, és abban a helyzetben valóban hasznos volt az emberiség túlélése szempontjából (mert legalább az emberek egy csoportja hozzáfért annyi nyersanyaghoz és erőforráshoz, ami biztosította túlélésüket). Ám a II. Ipari Forradalom (~1850), és a Zöld Forradalom (~1950) megteremtették a bőséget mind az ipari, mind a mezőgazdasági javakból. A tulajdon intézménye persze nem teljesen felesleges (pl. célszerű, ha fehérneműnket, szemceruzánkat nem osztjuk meg másokkal - nyilvánvaló egészségügyi okokból), ám azt láthatjuk, hogy a legtöbb jószág esetén az a koncepció, hogy ha használni akarja, mindenki birtokoljon egyet mindenből, merő nyersanyag-, és energiapazarlás.

Egy példa: USA-ban 320 millió ember él, és 250 millió autó jut rájuk. Nem mindenkinek van autója, aki szeretne, miközben az autók idejük 90%-át parkolókban és garázsokban töltik, használatlanul. Ha viszont a legtöbb ember megosztás-alapon használná az autókat (pl. Uber), akkor jóval kevesebb is elegendő volna ahhoz, hogy mindenki használhasson egyet, amikor csak szüksége van rá.

Ugyanakkor igaz az, hogy a leggazdagabbak így is szinte határtalan változatosságú termékhez és szolgáltatáshoz hozzáférnek, ám igazából itt nem csupán a pénzben kifejezett vagyonról van szó, hanem arról is, hogy az új keretek között egészségesebbek lehetnek, a környezetükkel együtt, ami pozitív visszacsatolással szintén egészségesebbé teszi az embert. A jobb egészség egyik fő forrása pedig az, hogy eltűnik az a stressz, hogy megőrizze vagyonát a potenciális tolvajoktól, rablóktól, hisz a javakhoz szabad hozzáférése van mindenkinek, valamint eltűnik az a stresszforrás is, amit a gazdasági egyenlőtlenség okoz. A kutatások alapján ugyanis már pusztán az is óriási stresszt okoz, hogy egy társadalomban élünk, és ez bizony a gazdagok egészségére is negatív hatással van (Lásd: Hogyan árt az egyenlőtlenség a társadalomnak?)

A másik fontos előny - még a leggazdagabbak számára is - az, hogy ahogy egyre inkább felszabadulnak az öncélú gyarapodás céljából lekötött, pénzügyi befektetésre szánt vagyonok, és elkezdik azokat termelő beruházásokra, valamint K+F-re használni, annak révén tartalmasabban, és még egészségesebben élheti le az illető az életét, hisz akkor akár olyan kutatások is megvalósulhatnak még életükben, amik jelenleg még csak a sci-fi katgóriájába tartoznak (pl. öregedés lelassítása, szervek, erek biztonságos, tartós helyettesítése, bolygóközi utazás, stb.). Ehhez persze szükség van a rendszerszintű gondolkodás elterjedéséhez.

A leggazdagabbak között is vannak olyanok, aki mindezt már most értik (pl. Nick Hanauer, Bill Gates), ám az értékrend tudatos befolyásolásával (mint pl. iskolai előadások), a jövőben várhatóan egyre inkább visszaszorul az önző, rövidlátó mentalitás, és előtérbe kerül az egységtudat, és a hosszútávú, rendszerben való gondolkodás. Egy másik fontos dolog a társadalom immunrendszerének helyreállítása, azaz annak tudatosítása, hogy a társadalomellenes viselkedésformákat minden formában ki kell rekeszteni. Lényegében arról van szó, hogy ne csak unintelligens pszichopaták kerüljenek börtönbe, hanem az intelligensek is - manapság az intelligens pszichopaták vagy sorozatgyilkosok, terroristavezérek, és diktátorok, de lehetnek akár cégvezetők és részvényesek is, akik milliókat dolgoztatnak éhbérért vagy egyenesen rabszolgamunkában, netán bankárok, akik miatt milliók veszítették el otthonaikat, míg ők prémiumot kapnak év végén).

Összességében tehát a leggazdagabbak számára is jobbá teheti életüket az új gazdaságszervezési forma, valamint az értékek tudatos átalakítása a környezeti, és társadalmi fenntarthatóság irányába.

A verseny alapvetően egy kényszerhelyzet, amit - csakúgy, mint a tulajdont - a hiány szült, ám ahhoz hasonlóan ez sem szükségszerű, amit jól bizonyít az open source sikere [1]. A verseny ugyan korlátozott módon valóban elősegíti az innovációt, ám a hatékonyság fejlesztése egy bizonyos ponton túl már veszélyeztetné a profitábilitást (ha pl. minden izzó és háztartási gép 60-80 évig működne, nem érné meg piacra termelni - többek között ez a fajta tartósság is vezetett az 1929-es világválsághoz, ugyanis a fogyasztás beszűkülésével leállt a gazdaság). A profitstruktúra tehát korlátozza a hatékonyságot. A másik probléma a versennyel, hogy szabadalmakhoz vezet, ami nemcsak, hogy költséges (2011-ben a Google és az Apple többet költött szabadalmakra, mint kutatásra [2]), de nagyban hátráltatja a fejlődést azáltal, hogy korlátozza az egyének hozzáférését az új koncepciókhoz, amikre építve további ötleteik támadhatnának (ugyanis lényegében minden új ötlet úgy születik, hogy valaki két különböző koncepciót összekapcsol).

Mindeközben persze érdemes tisztázni magunkban, hogy igazából mire is való az innováció? Alapvetően a problémamegoldásra. És amíg lesznek problémák, az emberi találékonyság előrukkol egy innovációval; akiket zavar egy probléma, azon törik a fejüket, hogy megoldják. Ilyen egyszerű. Ám a verseny azzal jár, hogy a problémamegoldásra fordítaható, és egyébként szabadon hozzáférhető erőforrásokat és know-how-t a résztvevők számára korlátozzuk, valamint az idejüket pazaroljuk azáltal, hogy - a kommunikáció híján - sokszor egymástól függetlenül ugyanannak a problémának a megoldását dolgozzák ki. Ilyen szempontból az ipari kémkedés valójában előrébb viszi az emberiséget, noha optimális esetben a mérnökök és kutatók eleve megosztanák egymással eredményeiket szerte a világban, hogy ne menjen kárba tehetségük és idejük (open source).

Ha tehát az innovációt kilóra mérjük, az azt jelenti, hogy már rég szem elől tévesztettük a célt. Manapság az innovációnak nevezett fejlesztések elenyésző hányada old meg igazi problémákat (a háromhengeres belső égésű motorok nyomatékának optimalizációját pl. innovációként könyvelték el az autóiparban, de ha belegondolunk, valójában felesleges volt erre pazarolni több évnyi kutatómunkát). Elképzelhető, hogy a verseny kiiktatásával az új fejlesztések számukat tekintve valamelyest visszaesnének - noha kétséges, tekintve, hogy manapság egyébként kreatív emberek tömegei kénytelenek értelmetlen, lélekölő munkát végezni, hogy biztosítsák saját, és családjuk túlélését. De ha még így is volna, arányaiban sokkal több olyan fejlesztés volna, ami tényleg segítik az emberiséget. Ha belegondolunk, a szabadalmak meghaladásával, valamint az megélhetési kényszer kiiktatásával (így a szabadidő drasztikus megnövelésével) nagyságrendekkel több lehetőség nyílna az innovációra. Meglehet, évente több ezer szegény családba született zsenipalánta hal meg - egyébként gyógyítható betegségekben. Ők elbuktak egy ránk erőltetett, életre-halálra szóló versenyben, ráadásul önhibájukon kívül. Kicsit olyan ez, mintha gyerekeket vetnének a gladiátorok elé a Kolosszeumban. Az értelmetlen halál mellett valójában ez is mind olyan innovációs potenciál, amit a gazdaságunkat és kultúránkat átható verseny miatt vesztegetünk el. Talán ez az utolsó szög a verseny eszmei koporsójában. Ezek az emberek vajon mind arra fordítanák az idejüket, hogy kutassanak és fejlesszenek? Nem biztos. Ám végre elkezdenék gyakorlatba ültetni a már ismert megoldásokat (pl. óceánok tisztítása), az eddig megoldatlan, és az újonnan felmerülő problémák megoldására pedig bőven lenne kapacitás.

[1] A nyílt forrású szoftverek (pl. Linux) és gépek (pl. OSE, Envienta) azaz az open source egy gyorsan növekvő, fenntartható, költséghatékony, decentralizált gazdaságszervezési forma. A fejlesztők a saját erőforrásaikat, szellemi tőkéjüket, kreativitásukat és tapasztalataikat adják a közösbe, ami az önkifejezés egy módja. Senki sem birtokolja a projektet, annak eredményei szabadon felhasználhatók, és azért jön létre, mert az önkéntesek azzal foglalkozhatnak, ami érdekli őket.
[2] https://www.techdirt.com/blog/innovation/articles/20121008/11413720641/last-year-google-apple-spent-more-patents-than-rd.shtml

Sokan azt hiszik, az emberi természet része az önzőség, a mohóság, és a verseny - ám kétségtelen, hogy vannak önzetlen és nagylelkű emberek is, és hogy nagyon sok helyzetben versengés helyett együttműködünk. Akkor akik ilyenek, azok nem is emberek? Nyilván nem erről van szó. Az emberi viselkedés valójában nagyon komplex, és sokminden befolyásolja (pl. a genetikán fölül magzati korban az anyát érő stresszhatások, prenatális és posztnatális hormonális hatások, epigenetika, gyermekkori élmények, traumák, kapott értékrend, stb.). Ismerjük a szállóigét; "Add nekem a gyermeket 7 éves kora előtt és én visszaadom neked a férfit."

Emberi Természet  - interjú négy szakértővel (videó magyar szinkronnal)

A helyzet az, hogy a jelenleg elterjedt gazdasági rendszer (piacgazdaság) verseny-alapú, az önzőséget és a mohóságot jutalmazza, így ha valaki nem így viselkedik, az nem lesz sikeres. A kapitalista modell szerint az ember önző és haszonmaximalizáló, és ez alapján próbálták magyarázni a kialakult rendszert, és megindokolni, hogy jól van úgy, ahogy van. Ez nyilván nem igaz, hisz ma már tudjuk, hogy az ember viselkedése nem genetikailag meghatározott. De még ha igaz is lenne, a társadalom érdekében nem volna ésszerűbb egy olyan rendszert alkotni, ami nem az ember legrosszabb tulajdonságait jutalmazza?

A kapitalizmus első leírása idején a malthusi szemlélet volt a jellemző, azaz nem hitték, hogy valaha elérhetjük a bőséget az alapvető javakból. Emiatt úgy gondolták, bizonyos társadalmi csoportoknak mindig szenvednie kell, és nyilván fontosabbnak tartották saját társadalmi osztályuk tagjainak boldogulását, mint a többiét. És mivel a kapitalista gondolkodók jellemzően az elit közül kerültek ki, úgy alakították a narratívát, hogy az nekik kedvezzen. Abba bele sem gondoltak, hogy alapvetően a Neolitikus Forradalom nyomán elterjedt letelepedett életmód miatt lett állandó probléma a szűkösség, és hogy amiatt volt az ember kénytelen áttérni az együttműködésről a versengésre (azelőtt nomádok voltunk, ilyenkor egyszerűen továbbálltunk). És nyilván abba sem, hogy a kereskedelem, valamint a piaci mechanizmusok hozzák ki az emberből az önzőséget és a mohóságot.

Az Ipari Forradalom, és a Zöld Forradalom révén mára már elértük a bőséget az alapvető javakból, de még mindig a kapitalista értékrend határozza meg gondolkodásunkat, így többnyire elfogadjuk, hogy milliárdok szenvednek. Közben nem tudjuk, hogy egyébként az alapvető javakból bőség van, tehát ezek a tömegek feleslegesen szenvednek, de még ha tudjuk is, azt hisszük, nem lehetne máshogy, mert az ember eredendően önző, mohó, és versengő. Nos, ez is csak egy tévhit.


A igazán lényeges kérdés valójában nem az, hogy ki hozza a döntéseket, hanem hogy milyen módon jutunk döntésekre. Ennek pedig a legmegbízhatóbb módja a tudományos módszer. Egy másik fontos aspektus, hogy a problémák okait kell megértenünk, és ebben az esetben már nem csak kezelni próbáljuk (szélmalomharc), de meg is fogjuk tudni oldani azokat, ami sokkal hatékonyabb (az orvosok sem véletlenül hangsúlyozzák a betegségek megelőzésének fontosságát). Az Erőforrás Alapú Gazdaság nem egy technokrácia. Ha a cél adott (a társadalmi mutatók fenntartható módon történő javítása), akkor mindegy ki hozza a döntéseket, a lényeg, hogy közben a tudományos módszert alkalmazza. 

Ez azt jelenti, hogy az új kérdések esetén az okokat feltáró modellt (hipotézis), és az alapján megoldási javaslatainkat kell felvetnünk, és azt le kell tesztelnünk. Ha azt látjuk, hogy feltevésünk helyes, és így a megoldási javaslat hatásos, akkor bevezetjük, ha viszont kiderül, hogy a hipotézis helytelen (pl. mert egy fontos tényezőt nem vettünk figyelembe), akkor új modellt, és új megoldási javaslatot kell kidolgoznunk. A régi problémák esetén sokszor azt látjuk, hogy a szakma már tudja, hogy mi az ok, csak azt nem alkalmazzák különféle ideológiai okokból.[1]
Az okokra vonatkozó hipotéziseket, valamint a megoldási javaslatokat az internetnek köszönhetően manapság bárki javasolhat (az óceánok megtisztítására pl. egy tizenéves terveit kezdik el alkalmazni 2016-tól[2]), és minél több ember gondolkodik egy problémán (és látja az eddigi modelleket és megoldási javaslatokat, amiket akár továbbgondolhat, vagy módosíthat), annál gyorsabban és hatékonyabban meg tudjuk oldani problémáinkat. A döntéshozatal előkészítési fázisa tehát működhet egyfajta nyílt brainstorming módjára, a modellek és megoldási javaslatok folyamatosan tesztelhetők a tudományos módszer alapján, a kísérletek eredményei révén pedig magától értetődővé válik mindenki számára, hogy melyik megoldási javaslatot kell alkalmaznunk a gyakorlatban, ha meg akarjuk oldani a problémát.

Így tehát mindenki dönt, és közben senki sem. Mert ugyan bárki javasolhat megoldást, hogy végül melyik bizonyul a leghatásosabbnak, azt úgyis a kísérletek kimenetele dönti el, nekünk csupán értelmezni kell az eredményeket. Így a "döntéshozatal" relevanciája marginalizálódik, mivel a szükséges információk birtokában a döntés egyértelmű. Ez kicsit olyan, mintha úgy totóznánk, hogy már ismerjük az eredményt! :)
Persze valószínű, hogy egy sokkal relevánsabb, generalista oktatás mellett sem tud az átlagember minden folyamatot átlátni, még akkor sem, ha a szükséges információk egyébként rendelkezésre állnak, mert mondjuk magas fokú szaktudást igényel (laikusok manapság sem terveznek pl. repülőt, mert nem ismerik az a fizikai képleteket). Ám egy kooperatív rendszerben, ahol a személyes érdek nem megy szembe a közérdekkel, az átlagember tudja, hogy a döntéshozók az ő érdekeit szolgálják, ezért nem bizalmatlan velük szemben. De ha valamilyen oknál fogva mégis, akkor egyszerűen annyit tesz, hogy maga is megszerszi a szükséges szaktudást, hogy részt vegyen a bonyolultabb ismereteket igénylő, laikusok számára nehezen átlátható döntéshozatali folyamatokban (ha pl. nehezére esik elfogadni, hogy bár az általa javasolt repülőgép-dizájn jól néz ki, mégis instabil lenne), és akkor biztosan nem érzi azt, hogy úgy döntenek a feje fölött, hogy neki abból kára származik. Ne feledjuk, minden ma élő ember összes szükséglet ki tudjuk elégíteni, és még akár többet is.


Megjegyzés: tovább segíthetik a döntéshozatali mechanizmust a számítógépek, és a modellezőprogramok, melyek már ma pillanatok alatt lefuttatnak komplex eseménysorozatokat. Ezek a természet ismert törvényeit reprodukálják virtuális környezetben, és minden körben változtathatjuk a paraméterket, így hozzájárulhatnak a tesztelési folyamat gyorsításához (nemrég egy hasonló modellezőprogram segítségével sikerült fényt deríteni egy 120 éves biológiai rejtélyre[3]). Ha belegondolunk, a legfontosabb döntések mindig arról szólnak, hogy mit, hol, hogyan termeljünk és osszunk el az emberi szükségletek kielégítése és a társadalmi mutatók javítása céljából (mindezt fenntartható módon). Ez egy állandó, rendkívül soktényezős matematikai probléma, amely megoldásához szükséges adatok folyamatosan változnak, ezért azokat valós időben kell követni. És mivel a számítógépek sokkal jobbak nálunk "fejszámolásban", ezért a legjobb, ha ezt a feladatot megfelelően paraméterezett számítógépes algoritmusoknak delegáljuk. Eközben mi, emberek a rendszert felügyelve meghozzuk a (számítógépek által szolgáltatott információk birtokában, és a közös célok fényében már magától értetődő) döntéseket, és a rendszer fejlesztésével foglalkozunk, ill. olyasmivel, amit szeretünk. Megjegyzés: egy megfelelően kialakított, erőforrásokat figyelő termelési-elosztási információs rendszerhez képest az archaikus "ármechanizmus" rendkívül pontatlan, és siralmasan lassú; többek között ezért is pusztul a környezet, és éheznek milliók feleslegesen.

[1] Egy példa: Portugália vezetősége kétségbeesésében hallgatott a szakértőkre, és 14 évvel ezelőtt dekriminalizálta a drogokat, és azóta egy komplex közegészségügyi problémaként kezeli (a drogosokkal szemben nem kirekesztők, a drogelvonókat pedig szeretetteljes környezetben működtetik, mert tudvalevő, hogy elsősorban ennek hiánya a függőségre való hajlam). Ennek hatására azóta a függők aránya felére csökkent, miközben pl. az USA-ban az egyre szigorúbb büntetések mellett folyamatosan nő a droghasználók aránya. Ezt a jelenséget úgy hívják, cultural lag, azaz "kulturális késlekedés".
[2] http://inhabitat.com/worlds-first-ocean-cleanup-array-will-start-removing-plastic-from-the-seas-in-2016/
[3] http://www.wired.co.uk/news/archive/2015-06/05/computer-develops-scientific-theory-independently

A közhiedelemmel ellentétben az emberek alapvetően nem lusták és önzőek, ám a biztos megélhetés híján az emberek belekényszerülnek, hogy unalmas, lélekölő, vagy éppen veszélyes munkákat végezzenek, így a műszak után már teljesen elfáradnak testileg-lelkileg. És mivel a többség ebben a helyzetben van, ezért úgy tűnhet, a többség lusta. Ám ez koránt sincs így. Tudjuk jól, hogy az igazán gazdagok sem heverésznek egész nap, noha megtehetnék, és hogy a viszonylag fiatalon nyugdíjazottak is igen aktív életet élnek. Sőt, az elmúlt évtizedekben az alapjövedelemmel való kísérletezések során eddig azt láttuk, hogy az alapjövedelem vagy minimális mértékben csökkenti a munkára való hajlandóságot, és azt is elsősorban a kismamák és tinédzserek körében,[1] ami kifejezetten pozitív, vagy pedig egyenesen emeli a dolgozók arányát, mivel az anyagi biztonság növeli a vállalkozókedvet.[2]

Ne feledjük továbbá, hogy a jelenlegi munkák jó része teljesen haszontalan, vagy akár egyenesen káros a társadalom hasznára (pl. hadiipar, hadászat, olajipar, marketing, bankszektor, tőzsde, stb.), úgyhogy még ha csökkenne is a munkakedv, "ezekért nem kár", úgymond! :)
A másik dolog, hogy még a hasznos javak előállítása kapcsán is jórészt feleslegesen dolgozunk heti 40(60) órát, mivel olyan termékeket gyártunk és szervizelünk, amik direkt úgy lettek tervezve, hogy újra és újra le kelljen gyártani, és szervizelni kelljen őket. Az alkatrészek élettartama ugyanis szándékosan rövid (tervezett elavulás), és maga a termék úgy van összerakva, hogy csak szakember tudja azokat cserélni. Az elektronikus kütyük manipulált divatjáról nem is beszélve (pl. amikor kijön a legújabb iPhone, rögtön bejelentik, mikor jelenik meg a következő verzió). A piacgazdaságban mesterségesen fenntartják a forgalmat, mert egyik cég sem szeretne idén kevesebb profitot termelni, mint tavaly, csak mert fejlődik az a fránya technológia. Pedig valójában még akkor sem kellene lecserélni egy kütyüt, ha tönkrement egy alkatrésze, mert csak azt az alkatrészt kellene kicserélni. Ám a gyártóknak ez nagyon nem érné meg, mert hosszútávon csökkenne a profitjuk. Ha pedig sztenderdizálnák az alkatrészek csatlakozóit, még kevesebbet kellene gyártani, és az még kevésbé érné meg a cégeknek, mert ha fűtől-fától meg lehet venni azokat, nem lehetne az exkluzivitás miatt aranyáron adni.

Érdemes megjegyezni, hogy már így is rohamosan fejlődik az automatizálás, olyannyira, hogy az előrejelzések szerint az USA-ban 4 éven belül eltűnik a munkahelyek 25%-a.[3] Ez akkora munkanélküliséget jelent, mint az 1929-es világválság idején volt. Ám ez nem feltétlenül probléma; az automatizálás exponenciális fejlődése során ugyanis egyre inkább ráébredünk, hogy a robotok miatt nincs szükség arra, hogy az emberek robotoljanak. Mivel a gazdaság működését egyre jobban rá tudjuk bízni a gépekre, az emberek számára megmaradnak a kreatív munkák, amit mindannyian élvezünk, és lehetőség nyílik arra is, hogy elkezdjük legalább részben rendbetenni a mérhetetlen környezeti károkat, amit az elmúlt évezredekben, de főleg az utóbbi két évszázadban okoztunk. Persze csak akkor, ha az emberek rádöbbennek, hogy ha nincs annyi fizetett munka, mert a gépek meg tudják termelni a szükséges javakat, akkor nem a pénzért történő foglalkoztatást kell "erőltetni". Ehelyett inkább a tudatos automatizálást kell szorgalmazni, emellett pedig a non-profit, ill. a közösségi termelést (a közösségi termeléshez persze először is közösséget kell építeni ;) ).

Végül pedig azoknak, akik bár belátják, hogy a gépiesítés/automatizálás/komputerizálás mellett a lakosság töredéke is elég volna a jelenlegi áltag-életszínvolat elérő, sőt, azt jelentősen meghaladó gazdaság működtetésére, de nem hiszik, hogy akadna 5-10% önként jelentkező azokra a munkákra, amik talán kevésbé élvezetesek: belegondoltunk már abba, hogy mi lenne, ha minden reklámblokkban lenne egy (valóban) társadalmi célú hirdetés? És ha minden 5. az lenne? Netán egyáltalán nem lennének reklámok, csak társadalmi célú hirdetések (TCH)? Persze csak a műsorok között. Nos, ez is egy eszköz arra, hogy ösztönözzük az embereket bizonyos munkák elvégzésére. Tudjuk, hogy a reklámok elérik nálunk, hogy kisebb vagyonokat adjunk státusz-szimbólumokért, vagy akár teljesen felesleges kacatokért. Egy hatásos TCH minden valószínűség szerint fel tudná ébreszteni bennünk a tettvágyat is egy valóban fontos cél érdekében. Elvégre egy ilyen feladat elvégzésével magunknak is szívességet teszünk, hisz hozzájárulunk, hogy hosszútávon biztosítva legyen megélhetésünk, méghozzá versengés, adósság, és stressz nélkül.
Ennek belátásához persze némi hosszútávú gondolkodás, valamint rendszerben való gondolkodás szükséges, ám ezek a képességek fejleszthetőek. Egyes szakmák megkövetelik ezt, de inkább az a jellemző, hogy rövid távon gondolkodó specialistákat nevelünk, mert a játékban, amit úgy hívunk, piacgazdság, többnyire erre van szükség. Igyekezhetünk embertársainkat arra sarkallni, hogy hosszútávon, és rendszerben gondolkodjanak, ám ezt nem lehet elég korán kezdeni; a gyerekek erre való nevelése a mi felelősségünk.

Ami az önzést illeti, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a jelenlegi játékszabályok kikényszerítik az emberekből az önzést, hiszen egy olyan mesterséges helyzetbe hozzák őket, hogy - bár bőven elég jutna mindenkinek - versenyezniük kell a túlélésért, ami tetten érhető a munkakereséskor, megynilvánul a vállalatok piaci részesedésért folytatott versenyében, stb. A szülők, és az iskola is többnyire erre a (mesterségesen) versengő világra készíti fel a gyerekeket, és a gyerekek agya olyan mint egy szivacs. Így bizony nem kell csodálkoznunk, hogy sokak így gondolkoznak. Persze nem mindenki önző, de aki igen, az sem minden helyzetben; gondoljunk csak arra, hogy gyermekeinkről milyen önzetlenül gondoskodunk, vagy éppen arra, hogy még így is mennyien végeznek önkéntes munkát (pl. szeretetszolgálatok, aktivista csoportok, stb.). Képzeljük csak el, hogy ha nem arra nevelnének minket már kicsi korunktól kezdve, hogy csak akkor juthatunk előre, ha a másik nyakára lépünk? Egészen máshogy állnánk hozzá embertársainkhoz, és a társadalomhoz.

[1] Evelyn L. Forget, 2011. "The Town with No Poverty - Using Health Administration Data to Revisit Outcomes of a Canadian Guaranteed Annual Income Field Experiment". University of Manitoba.
[2] Belik, Vivian. 2011 "A Town Without Poverty? Canada's only experiment in guaranteed income finally gets reckoning". The Dominion.
[3] http://www.rt.com/usa/313566-robots-cut-jobs-study/

 

Egy lehetséges mód:
1) Informálás, értékrend-fejlesztés
2) Közösségépítés, közösségi gazdálkodás, hálózatba szerveződés
3) Hozzáférési bőség megteremtése javanként, fokozatos függetlenedés
4) Fenntartható, önellátó okosvárosok építése
5) Globális hálózatba szerveződés

1) Informálás: mindenki tudja meg, hogy jelenleg globálisan (és egyébként országos szinten is) több élelmiszert termelünk, mint amire egyébként szükség van,[1] és több az üres lakás, mint a hajléktalan,[2] így ezeket a javakat már pénz használata nélkül kellene elosztani, hisz a pénz a szűkös javak elosztásának eszköze. A gazdasági egyenlőtlenség csökkentése nem pusztán morális, hanem kőkemény egészségügyi probléma, minthogy kimutatták, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség rontja a közegészséget, méghozzá a társdalom összes rétege esetében. Ennek fő okat, hogy pusztán az, hogy egy rétegzett társadalomban élünk, rendkívüli stresszt okoz, ami pedig komoly egészségügyi kockázat.[3] Értékrend: verseny helyett kooperáció, profit helyett közösségi gazdálkodás, egocentrizmus és tribalizmus helyett egységtudat.

2) A közösségeket célszerű hálózatba szervezni, hogy szükség esetén tudjanak egymásnak segíteni (non-profit, ill. önkéntes alapon), így porlasztva a kockázatot (pl. jégeső esetén). A közösségi gazdálkodás megvalósítására számos remek példa van már,[4] sőt, a közösségek hálózatba szerveződésére is, már hazánkban is![5]

3) A közösségek célja a profit helyett a hozzáférési bőség megteremtése, méghozzá fenntartható módon (a verseny híján végre figyelembe lehet venni ezt a szempontot). Minél több jószág (értsd: termék) esetén sikerül megteremteni a hozzáférési bőséget, annál inkább függetlenedni lehet a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszertől. Ehhez már most is létező, legális kereteket nyújt a közösségi mezőgazdálkodás,[6] ill. a non-profit közösségi vállalkozás.[7]

4) A fenntartható, önellátó okosvárosok építését számos kezdeményezés tűzte ki célul egymástól függetlenül, és már egészen kidolgozott tervekkel rendelkeznek.[8][9] A bányászat, és a javak szállításának jelentősége drasztikusan csökken a stratégiai megközelítésű újrahasznosítás, valamint a hatékonyabb termelési módoknak köszönhetően (pl. 3D nyomtatás, contour crafting, stb.). A jelenlegi rendszerben az ilyesmi többnyire csak a leggazdagabbak számára volna elérhető, ám a közösségi gazdálkodásból kifejlődött Erőforrás Alapú Gazdaság esetén ez evidencia, csakúgy, mint az összes emberi szükséglet kielégítése (ahelyett, hogy mesterségesen tartanánk fönn a hiányt a profitszerzés érdekében, mint ahogy azt a Nagy Gazdasági Világválság óta teszik a vállalatok).

5) Az Erőforrás Alapú Gazdaság végeredményben globális szintű, hogy a bolygó erőforrásairól minél pontosabb képet kaphassunk, az önellátó okosvárosok kapcsolata pedig decentralizált, hálószerű (éppen azért, mert alapvetően önellátóak).

Megjegyzés: ez csak egy lehetséges módja az átmenetnek, és persze régiónként számos egyéb módon is megvalósulhat. Például remek alapot jelentene az alapjövedelem bevezetése (ami az exponenciálisan terjedő automatizálás fényében elkerülhetetlennek tűnik). Az is egy jelentős lépés lehet, ha pl. a munkanélküliek helyi Időbankokhoz csatlakoznának, ahol szakértelmükre alapozva munkaidejükért cserébe más résztvevők szakértelmét és munkaidejét igénybe vehetik (a termékek díja is meghatározható munkaórában, pl. az országos átlag-órabér alapján). Persze az is egy opció, hogy egy ország politikai vezetése valamilyen oknál fogva észbekap, és felvállalja a feladatot, bár ez az alternatíva jelenleg meglehetősen valószínűtlennek hat, tekintve, hogy a transznacionális tőke nagyban megnehezíthetné számára az átmenetet pl. egy embargóval. Ami biztos, hogy ha nem kezdünk el időben áttérni egy fenntartható gazdasági rendszerre, akkor a fenntarthatatlan gazdasági folyamatok miatt a jelenlegi összeomlik, és vele az emberi civilizáció, még a mi életünkben.[10]

[1] http://www.fao.org/news/story/en/item/178138/icode/
[2] http://www.theguardian.com/society/2014/feb/23/europe-11m-empty-properties-enough-house-homeless-continent-twice
[3] https://www.youtube.com/watch?v=HEvDxg_UeDU
[4] https://www.youtube.com/watch?v=DK1VcbiLazs
[5] http://kozosseg.atalakulo.hu/
[6] http://orgprints.org/26263/1/kozosseg_altal_tamogatott_mezogazdasag.pdf
[7] http://www.inspi-racio.hu/index.php/koezoessegi-vallalkozas/koezoessegi-vallalkozas-fejlesztes/mi-a-koezoessegi-vallalkozas
[8] http://www.qetema.org/en/
[9] https://www.thevenusproject.com/
[10] http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/sep/02/limits-to-growth-was-right-new-research-shows-were-nearing-collapse

Igen, szerencsére már vannak! Egy rövid áttekintés: 

Átalakuló Közösségek:alakítsunk helyi közösségeket – mert a közösség társadalmi és gazdasági erejére támaszkodva függetlenedhetünk a rendszertől.[1]

Közösségi Támogatású Mezőgazdaság: termeljük az ételt közösségi alapon – méghozzá lokálisan, mert így fenntarthatóbb, és biztosan egészséges.[2]

Open source mozgalom: termelj hatékonyabban – mert így kevesebb energia fogy, és kevesebb hulladék keletkezik, ill. használjunk nyílt forrású dizájnokat.[3]

Szalmabála-házak: építsetek környezetbarát, energiatakarékos házakat olyan egyszerű anyagok felhasználásával, mint a szalmabála akár kalákában.[4]

Nonprofit közösségi vállalkozások: termelj nonprofit alapon – mert a profit az emberek és a természet kizsákmányolására ösztönöz, ám tulajdonosként fizetést is adhattok magatoknak profit helyett.[5]

Nemnövekedés mozgalom: termeljünk kevesebbet – mert az szennyezéssel jár, ill. vezessük be az alapjövedelmet és a jövedelmi plafont az egyelőtlenség miatt.[6]

Positive Money: használjunk adósságmentes pénzt – mert a kamat társadalomellenes, és a törlesztéshez növekedni kell, ami növekvő környezetpusztítást okoz (pl. Soproni Kékfrank, Balatoni Korona).[7]

Alternatív Gazdaság: a haszonalapú, növekedéskényszeres gazdaságot kétségbeesetten igazolni próbáló elavult elitista gazdasági modell helyett vannak már új, társadalomközpontú, fenntarthatóságot szem előtt tartó gazdasági modellek is.[8]

[1] http://kozossegek.atalakulo.hu/
[2] http://tudatosvasarlo.hu/cikk/kozossegi-mezogazdasag-peldak-europabol-es-itthonrol
[3] http://www.ted.com/talks/yochai_benkler_on_the_new_open_source_economics?language=hu
[4] http://www.szalmahaz.hu/
[5] http://www.inspi-racio.hu/index.php/koezoessegi-vallalkozas/koezoessegi-vallalkozas-fejlesztes/mi-a-koezoessegi-vallalkozas
[6] http://epa.oszk.hu/01700/01739/00085/pdf/EPA01739_eszmelet_2013_100_tel_mell.pdf
[7] http://positivemoney.org/
[8] http://hu.alternativgazdasag.wikia.com/wiki/