FAQ – Gyakori Kérdések

1) Mi az az Erőforrás Alapú Gazdaság (EAG)?

A TZM a fenntarthatóság hosszútávú biztosítása miatt szükségesnek tartja egy új gazdasági modellre való áttérést, mivel a jelenlegi eredendően fenntarthatatan. Az Erőforrás Alapú Gazdaság (EAG) egy tudományos alapú gazdasági rendszer, melynek 3 alappillére a következő:
1) Nyersanyagok, erőforrások számbavételezése
2) Dinamikus egyensúlyra való törekvés (pl. szenzorok, és folyamatos visszacsatolás fenntarthatósági és hatékonysági algoritmusok révén)
3) Stratégiai dizájn (előrelátó tervezés, többek között a tartósság, modularitás, és optimalizált újrahasznosítás érdekében)

Az EAG további jellemzői:

a) Az ideológiák és vélemények helyett a tudományos konszenzus alkalmazása a kormányzásban
b) Önellátó városok (pl. vertikális farmok, erőművek, ipartelep, újrahasznosító üzem minden városban)
c) A javak használata hozzáférés-alapon (a pazarló, tulajdon-alapú használat helyett, mely a bőség mellett elavult)
d) A pénz, és a piac marginális szerepe (az alapvető javak – pl. élelmiszer, ruházat, lakás – bőségben rendelkezére állnak)
e) A munka automatizálására való törekvés (a munkabér koncepciója az automatizáció exponenciális terjedése mellett elavult)
f) A Föld népeinek egységtudata (a globalizáció révén ránk is hatással vannak a bolygó túlfelén bekövetkező események, és fordítva)

Rövid előadás az Erőforrás Alapú Gazdaságról (magyar felirattal).

Az EAG decentralizált, így elejét veszi a diktatúrának. A tudományos módszer alkalmazása arra, hogy megtaláljuk a legjobb, leghatékonyabb módját arra, hogy elérjük közös céljainkat (ti. a társadalmi mutatók javítását fenntartható módon) nem diktatúrát eredményez, hanem azt, hogy az egyéni érdek egybeesik a közérdekkel, és hogy a döntések egyre inkább evidenciává válnak mindenki számára. Egyesek az mondják, a tudományos módszer alkalmazása a társadalmi-gazdsaági döntések során eleve egy ideológia. Ám eszerint pl. egy adott célra szánt repülőgép megtervezésének is van pl. kommunista, szocialista, szociáldemokrata, liberális módja, és hogy a tudományos módszer alkalmazása csupán egy megközelítési mód, de lehet, hogy a szociáldemokrata repülőgépek hatásosabbnak bizonyulnának. Ez nyilván teljes képzavar. A tudományos módszer egész egyszerúen a döntéshozatal legjobb ismert módja, így nem kérdés, hogy ezt kell alkalmazunk minden területen. Az ideológiák csupán azért élnek még napjainkban is, mert egy verseny-alapú gazdasági rendszerben az egyéni-, ill. a csoportérdek sokszor szembemegy a közérdekkel, így ezen érdekcsoportoknak kell egy eszköz, amivel elérhetik önös céljaikat a társadalom manipulációja révén. Alapvetően ennek eszköze az ideológia.

Megjegyzés: már most is alkalmazzuk az EAG-t családunk körében (pl. nem kérünk pénzt gyermekeinktől a reggeliért), ezt csak ki kell terjeszteni egy nagyobb közösségre. Az EAG nagyobb közösségre vonatkozó elemei már jelenleg is terjedőben vannak; pl. nyílt forrású szoftverek-, és gépek, autómegosztás, szerszám-tárak (a könyvtárak mintájára), stb.

2) Miért állítja a TZM, hogy bőség van az alapvető javakból, miközben több millió éhező és hajléktalan van?

Jelenleg kb. 795 millió ember szenved mennyiségi éhezéstől,[1] 783 millióan nem férnek hozzá tiszta ivóvízhez,[2] és 100 millió hajléktalan van,[3] miközben globálisan 10 milliárd embernek elegendő élelmiszert termelünk (aminek kb. 25%-át elpazarljuk[4]). Sajnos ez csak úgy megy jelenleg, hogy túlterheljük a természeti erőforrásokat.[5] Mindenesetre bőven volna kapacitásunk megtisztítani az összes fertőzött vizet (pl. kézi nanoszűrős pumpákkal), és jóval több üres lakás van, mint hajléktalan.[5] A fő ok, amiért mégsem fér hozzá mindenki ezekhez a javakhoz, az a szegénység. Ez viszont nem szükségszerű. A szegénység a legbiztosabban úgy szüntethető meg, hogy biztosítjuk a családtervezési eszközöket (és a középiskolai képzést) a rászorulóknak, így nem lesz több gyermekük, mint amennyit szeretnének, ezáltal nem süllyednek mélyebbre a szegyénységcsapdába. Ez már csak azért is fontos, mert a természeti erőforrások túlterhelése miatt már így is pusztulnak a talajok és az erdők, és a jelenlegit bőség csak átmenetinek bizonyulna, főleg, ha tovább nő a népesség (amit igazából senki sem akar, csak elszenved).

Források:
[1] http://www.fao.org/publications/sofi/2014/en/
[2] http://www.unwater.org/water-cooperation-2013/water-cooperation/facts-and-figures/en/
[3] http://www.ipsnews.net/2005/03/human-rights-more-than-100-million-homeless-worldwide/
[4] http://www.worldfooddayusa.org/food_waste_the_facts
[5] http://www.theguardian.com/society/2014/feb/23/europe-11m-empty-properties-enough-house-homeless-continent-twice
[6] http://www.theguardian.com/society/2014/feb/23/europe-11m-empty-properties-enough-house-homeless-continent-twice

3) Az Erőforrás Alapú Gazdaság nem a kommunizmus egy formája?

A kommunizmus egy 19.sz-i idealista eszme, amely egy államnélküli és pénznélküli társadalmat vizionált, azonban az emberi tényező miatt feltehetően mindig szükség lesz rendőrségre, börtönökre és elmegyógyintézetekre, tehát az állam valamilyen formájára, és az sem biztos, hogy a pénzhasználatot teljesen ki tudnánk küszöbölni, hiszen elképzelhető, hogy bizonyos javakból – még ha csak átmenetileg is – hiány adódhat. A kommunizmus alapvetően ideológiai alapokon nyugszik, míg az EAG pusztán azt jelenti, hogy  a tudományos eredményeket, és a tudományos módszert alkalmazva rendszerszemlélet alapján biztosítjuk a társadalmi mutatók javítását, méghozzá fenntartható módon.

Néhányan, csak mert nem ismernek más alternatívát, tévesen azt gondolják, hogy az EAG a kommunizmus volna, ám erről szó sincs, ugyanis (az egyébként utopisztikus) kommunizmusban fel sem merültek a következők: 1) erőforrások számbavételezése, 2) dinamikus egyensúlyra törekvés, és 3) stratégiai dizájn (az EAG 3 alappillére[1]), tehát a kommunizmusnak köze sincs az EAG-hoz, és vice versa.

[1] http://blog.thezeitgeistmovement.com/blog/masonlee/introduction-rbe-handout

4) Az Erőforrás Alapú Gazdaság nem a szocializmus egy formája?

A Szovjet blokkban megvalósult rendszert úgy hívják, szocializmus, ami valójában a kapitalizmus egyik formája; úgy is hívják, államkapitalizmus.
A szocialista gazdaság alapjai ugyanis ugyanúgy a pénz, munkabér, kamat, és tulajdon, csak a termelőeszközök jellemzően állami tulajdonban vannak. Ez azt jelenti, hogy valójában az előző rendszerben is kapitalizmus volt, csak az állam monopolhelyzetben volt, emiatt erősen centralizált volt a gazdaságszervezés, és ennek folytán a politika. Lényegében tervgazdaság volt, ahol a gazdasági döntések ad hoc jellegűek voltak, azokat az éppen aktuális politikai vezetés ideológiája és véleménye formálta, szinte zéró visszacsatolás mellett (így születtek pl. olyan döntések, hogy hazánkban gyapotot kell termelni, noha ezen az éghajlaton be sem érik).

Az EAG gazdasági szervezete azonban decentralizált, ugyanis lényegében minden település rendelkezik az alapvető javak előállításához szükséges kapacitással (pl. hagyományos-, és vertikális farmok, gyárak, 3D nyomtató központok, újrahasznosító üzemek, stb.), a gazdasági döntéseket pedig egy hálózatosan szervezett, folyamatos visszacsatolást alkalmazó számítógépes rendszer segíti, ami így minimalzálja az ideológia, és a vélemény szerepét a döntéshozatalban. Itt az emberek közvetlenül, egyfajta webshop-on keresztül adják le megrendeléseiket szükségleteik szerint, és a szükségletek kielégítésére gyártott termékek dizájnját is maguk az emberek javasolják, amiket persze számítőgépes algoritmusok rangsorolnak és szűrnek hatékonysági-, és fenntarthatósági szempontok szerint (hogy az emberi szükségletek kielégítése során minimálisra csökkentsük a környezetterhelést). A decentralizált gazdaság, és a természeti törvényekre alapozott algoritmusok által segített, preventív jellegű gazdasági döntéshozatal révén pedig minimálisra csökken a politika, mint olyan relevanciája. Az EAG tehát nem szocializmus.

5) Ugyan miért volna szükség arra, hogy meghaladjuk a piacgazdaságot?

A piacgazdaság annak egy alapvető jellemzője a profit, mely a fő motivációs tényező a gazdasági döntésekben. Ám a piacra való termelés és az osztalékfizetés lehetősége eredendően fenntarthatatlan, mivel motivációt adnak a növekedésre (ha egy vállalat nem növekszik, a versenytársak a fejére nőnek, az osztalékfizetés pedig további, öncélú növekedésre motivál). Márpedig egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón a folyamatos növekedés lehetetlen (a forgalomnövekedésnek elkerülhetetleül extra anyag-, ill. energiaigénye van).

A gazdasági szereplők profitot csak a problémák, és a hiány révén tudnak termelni, tehát a rendszer eleve arra motiválja őket, hogy fenntartsák azokat (pl. tervezett elhasználódás). Emellett a profitstruktúra magában hordozza az egyenlőtlenség folyamatos növekedését, és azt tapasztaljuk, hogy a világgazdaság méretéhez képest nagyobb arányban nő az egyenlőtlenség, így az emberek egyre inkább elszegényednek.[1] Könnyen belátható, hogy a hiány mesterséges fenntartása felesleges szenvedéshez és halálhoz vezet a szegények számára (akik száma egyre csak nő), a problémák felgyülemlése pedig egyre rosszabb életkörülményekhez vezetnek mindenki számára. Olyan tényezőket, mint a nyersanyagok, a hulladék mennyisége, a környezet épsége, vagy éppen a közegészség, a kapitalista piaci modell túlontúl leegyszerűsített volta miatt képtelen értelmezni, ezekhez úgy viszonyul, mint “externáliák”, azaz a piac hatáskörén kívül elhelyezkedő tényezők. Ráadásul kezelésük jövedelmezőbb, mint a megoldásuk, így a piacgazdaság a problémák fenntartását jutalmazza.

A kamat a profit egyik speciális formája, ami akkor keletkezik, ha a pénzt jószágként kezelik, és adásvételre kínálják (a pénz ára a kamat). A kamat intézménye révén a pénz a szegényektől a gazdagok felé áramlik, folyamatosan növelve az egyenlőtlenséget (mint egyfajta fordított Robin Hood). Ráadásul manapság kamatra alapozott tartalékrátás bankrendszert használunk, melynek lényege, hogy csak a hitelállomány egy kis részének kell bent lennie a bankokban megtakarítás formájában (pl. 10%) – a többi pénzt a bank teremti hitel formájában, amit a hitelfelvevőnek vissza kell fizetnie, méghozzá kamatokkal együtt (amit viszont nem hoztak létre). Emellett persze minden bank szeretne jövőre több profitot termelni, mint idén, tehát azon igyekeznek, hogy több kamatot szedhessenek be, mint előző évben (ha nem így tennének, akkor a konkurencia a fejükre nőne – játékelmélet). A profitnövekedést elsősorban több hitel kihelyezésével tudják elérni, ami több forgalomban lévő pénzt eredményez. Sőt, mivel a kamat kifizetésére szolgáló pénzösszeget nem teremtették meg, egyszerűen elkerülhetetlen, hogy egyesek ne tudják kifizetni esedékes részleteiket, emiatt még tovább nő a kereslet a pénzre, azaz még több hitelre lesz szüksége az illetőnek, hogy finanszírozza meglévő hiteleit (lásd: Görögország). Ám ha ehhez nem társul a gazdaság részéről többlet-termelés, akkor az inflációhoz vezet. Tehát a kamat intézménye folyamatos gazdasági növekedéskényszerhez vezet. Ám a végtelen növekedés egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón eleve lehetetlen. A kamat csak abban az esetben nem okozna növekedéskényszert, ha a pénzteremtés és a kamatszedés kiváltsága az újraelosztásért felelős szervezeteké (pl. állam, önkormányzat) – így a kamat az adó egy formája, és megfizetéséhez nem szükséges a gazdaság növelése.

Így már láthatjuk a jelenlegi gazdasági rendszer önpusztító mivoltát. Tekintve, hogy a folyamatos növekedéskényszer negatívan befolyásol olyan fontos tényezőket, mint az ökológiai egyensúly, vagy a közegészség, nyilvánvalóvá válik, hogy a valóság egy veszélyesen pontatlan modelljét alkalmazó piacgazdaság alapvető működése miatt a katasztrófa elkerülhetetlen. Az MIT jelentése alapján a fentebb említett okok miatt 2030-ra összeomlik a világgazdaság.[2] A fenntarthatóság elérése után tehát annak megtartása érdekében szükségszerű a piacgazdságtól való elmozdulás egy másik gazdasági rendszer irányába, ami nem kényszerít, és nem is motivál a növekedésre.

Ha szeretnéd jobban körüljárni a témát, javasoljuk a  Három Kérdés: Mit Javasolsz? c. rövid előadást (magyar felirattal).

Források:
[1] http://www.forbes.com/sites/robertlenzner/2014/08/07/gail-fosler-sticks-it-to-thomas-piketty-on-the-real-sources-and-risks-of-wealth/
[2] http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/sep/02/limits-to-growth-was-right-new-research-shows-were-nearing-collapse

6) Nem csak az a baj, hogy több ember van, mint amennyit a Föld el tudna tartani?

Részben ez is, hiszen a teljes ökolábnyom az egy főre jutó ökolábnyom és a népesség szorzata. Ám ha számba vesszük, hogy mik rontják még a fenntarthatóságot, akkor kiderül, hogy a népességnövekedés csak egy a három fő probléma közül. A másik kettő pedig a for-profit piacgazdaság, ami motivációt ad a növekedésre, és a banki kamat, ami kifejezetten növekedéskényszert okoz.

A fenntarthatóságot leggyakrabban az ökológiai lábnyom révén szokták mérni, ami a fogyasztók számától, a fogyaszás mértékétől, és a gazdasági folyamatok hatékonyságától függően változhat. Az egész emberiség ökológiai lábnyoma jelenleg 1,68 Föld, vagyis átlagosan 68%-kal gyorsabban aknázzuk ki a Föld erőforrásait, mint amilyen gyorsan azok megújulnak (ez az arány sajnos nem csökken, hanem nő).[1] Globálisan 1970-ben léptük túl a Föld eltartóképességét.[2] Érdemes hozzátenni, hogy 1970 óta lényegében nem nőtt a globális egy főre jutó ökolábnyom, a népesség viszont igen, így az óta az emberiség teljes ökolábnyoma a népességnövekedés miatt nőtt. Igazából már senki sem szeretné, hogy tovább nőjön a népesség, és a számítások alapján elmondható, hogy ha minden nő hozzájutna a fogamzásgátlókhoz és a középiskolai képzéshez, akkor megállna a globális népességnövekedés (a családtervezés 1968 óta emberi jog,[3] csak nem érvényesül).

A fogyasztás csökkentése alapvetően nem népszerű, viszont szükség esetén gyorsan csökken (pl. válságok), persze ez többnyire rontja az életszínvonalat (kivéve a luxusfogyasztás esetén). Ha a nem megújuló erőforrásokról (pl. fosszilis energiahordozók) áttérnénk a megújulókra, maximálisan újrahasznosítanánk minden nem megújuló nyersanyagot (pl. fémek), valamint ügyelnénk a megújuló nyersanyagok újratermelődésére (pl. faanyag), akkor megnövelnénk a technikai hatékonyságot, így az emberiség ökológiai lábnyoma lecsökkenne. Ám a növekvő népesség ellátása miatt annyival kevesebb jut a fenntartahtóságot elősegítő drága beruházásokra (pl. napelemparkok, újrahasznosító üzemek, stb.).

Források:
[1] http://data.footprintnetwork.org/#/compareCountries?type=earth&cn=5001&yr=2013
[2] https://www.footprintnetwork.org/our-work/
[3] http://www.un.org/en/development/desa/population/theme/rights/

7) Mi a baj a kereskedelemmel? Elvégre nem mindenhol áll rendelkezésre az összes nyersanyag…

A kereskedelem azoknak kedvez, akik eleve több, és értékesebb nyersanyaggal rendelkeznek, ugyanis mindent összevetve feléjük áramlik a pénz (ami által később még több nyersanyag-lelőhelyekhez juthatnak hozzá). A nyersanyagok, és az ott élő népek eloszlása azonban véletlenszerű, az egyes népeken belül a nyersanyagokra tulajdonjogot szerzők személye pedig teljesen arbitrális (egyes mai, nagy vagyonnal bíró családok még a feudalizmus idején gazdagodtak meg – pl. Japánban a Fujiwara család).

Elgondolkodtunk már azon, hogy ha a tulajdonjogot a befektetett munkával próbáljuk indokolni, akkor vajon miért birtokolhat bárki nyersanyagot (pl. rézércet, édesvizet)? Ez egy ellentmondás, ugyanis sem az ő, sem senki más munkája nem volt felelős azért, hogy az a nyersanyag odakerült. Csupán egyszer a történelem kezdetén valaki kinyilvánította, hogy az az ő tulajdonát képezi, és megvolt hozzá a katonai ereje, hogy más ne is próbálja elvenni. Ezt azóta törvénybe foglalták, és már az adókfizetők pénzéből fizetett rendőrség védi a vagyonosok vagyonát. Így mindez mára megszokottá vált, hisz egy olyan világba születtünk, ahol egyesek nyersanyagokat birtokolnak – papíron. Persze egyes esetekben az emberek összefogása meghátrálásra késztetheti a nyersanyagok bitorlóit (lásd: bolíviai vízháború).

Valóban nem mindenhol áll rendelkezésre az összes nyersanyag, ám érdemes látni, hogy a kereskedelem alapja a nyersanyagok és erőforrások tulajdonlása, valamint a koncentrált termelés (a profitmaximalizálás érdekében). Ezek viszont nem szükségszerűek, tehát a kereskedelem sem szükségszerű. Köztulajdonban lévő erőforrások, decentralizált termelés, és helyben való újrahasznosítás esetén nem sok értelme van a kereskedelemnek (a decentralizált termelés a rövid ellátási útvonalak révén fenntarthatóbb).

A nyersanyagok áramlásának van értelme, de nem feltétlenül “kereskedelem” révén. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ha az összes újrahasznosítható nyersanyagot (pl. fémek, műanyagok, stb.) helyben újrahasznosítjuk, akkor eleve lecsökken a bányászat, és így a nyersanyagok nemzetközi kereskedelmének relevanciája. Az újrahasznosítás révén ugyanis gyakorlatilag folyamatosan rendelkezésre fognak állni egy adott helyen a szükséges nyersanyagok anélkül, hogy újra vásárolni kellene a termelőtől, vagy legalábbis nagyságrendekkel kevesebbet.

8) Mi a baj a tulajdonjoggal? A TZM el akarja venni a gazdagok vagyonát?

Szó sincs róla, hogy a Mozgalom olyat tervezne, hogy elvegye bárki tulajdonát. Ez egy közkeletű félreértés, ám erre egyáltalán nincs szükség. Az emberek ugyanis a már jelenleg is működő, megosztáson alapuló jószág-használati rendszerek hatékonyságának és sikerének láttán (pl. autómegosztás, szerszám-tárak, stb.) feltételezhetően maguktól is rájönnek, hogy a legtöbb ember valójában sokkal több jószághoz hosszáférhet megosztás révén, mintha saját magának kellene felhalmoznia (vagy bérelnie) az összeset, amire élete során szüksége lehet, valamint nagyban javulhat egészsége a stressz mérséklődése révén.

A tulajdon jelentősége a Neolitikus Forradalom után, a letelepült életforma, és az alacsony hatásfokú termelés együttes hatása okozta szűkösség miatt nőtt meg, és abban a helyzetben valóban hasznos volt az emberiség túlélése szempontjából (mert legalább az emberek egy csoportja hozzáfért annyi nyersanyaghoz és erőforráshoz, ami biztosította túlélésüket). Ám a II. Ipari Forradalom (~1850), és a Zöld Forradalom (~1950) megteremtették a bőséget mind az ipari, mind a mezőgazdasági javakból. Ez utóbbi óta persze fogamzásgátlás híján népességrobbanáshoz vezetett, ám a családtervezési eszközök és a középiskolai képzés elérhetővé tétele révén képesek volnánk megállítani, sőt, csökkenésbe fordítani a népességnövekedést, így az átmeneti bőség hosszútávon megmaradhat. A tulajdon intézménye persze nem teljesen felesleges (pl. célszerű, ha fehérneműnket, szemceruzánkat nem osztjuk meg másokkal – nyilvánvaló egészségügyi okokból), ám azt láthatjuk, hogy a legtöbb jószág esetén az a koncepció, hogy ha használni akarja, mindenki birtokoljon egyet mindenből, merő nyersanyag-, és energiapazarlás.

Egy példa: USA-ban 320 millió ember él, és 250 millió autó jut rájuk. Nem mindenkinek van autója, aki szeretne, miközben az autók idejük 90%-át parkolókban és garázsokban töltik, használatlanul. Ha viszont a legtöbb ember megosztás-alapon használná az autókat, akkor jóval kevesebb is elegendő volna ahhoz, hogy mindenki használhasson egyet, amikor csak szüksége van rá.

Az igaz, hogy a leggazdagabbak így is szinte határtalan változatosságú termékhez és szolgáltatáshoz hozzáférnek, ám igazából itt nem csupán a pénzben kifejezett vagyonról van szó, hanem arról is, hogy az új keretek között egészségesebbek lehetnek, a környezetükkel együtt, ami pozitív visszacsatolással szintén egészségesebbé teszi az embert. A jobb egészség egyik fő forrása pedig az, hogy eltűnik az a stressz, hogy megőrizze vagyonát a potenciális tolvajoktól, rablóktól, hisz a javakhoz szabad hozzáférése van mindenkinek, és eltűnik az a stresszforrás is, amit a jövedelmi egyenlőtlenség okoz. A kutatások alapján ugyanis már pusztán az is óriási stresszt okoz, hogy egy rétegzett társadalomban élünk, és ez bizony a gazdagok egészségére is negatív hatással van (Lásd: Hogyan árt az egyenlőtlenség a társadalomnak?) Más kérdés, hogy érdekli-e őket, mivel sok szupergazdag valószínűleg éppen azért olyan gazdag, mert olyan függőségben szenved, hogy a pénzszerzésből szerzi be a boldogsághormonokat.

A leggazdagabbak között is vannak olyanok, aki mindezt már most értik (pl. Nick Hanauer, Bill Gates), ám az értékrend tudatos fejlesztésével (pl. online kommunikáció, iskolai előadások, stb.), a jövőben várhatóan egyre inkább visszaszorul az önző, rövidlátó mentalitás, és előtérbe kerül az egységtudat, és a hosszútávú, rendszerben való gondolkodás. Az egészségesebb társadalmak pedig kisebb valószínűséggel termelnek ki függőket. Egy másik fontos dolog a társadalom immunrendszerének helyreállítása, azaz annak tudatosítása, hogy mindenféle társadalomellenes viselkedésformát tanúsító egyént el kell zárni a társadalomtól, hogy ne árthasson neki. Lényegében arról van szó, hogy ne csak unintelligens pszichopaták kerüljenek börtönbe, hanem az intelligensek is – manapság az intelligens pszichopaták vagy sorozatgyilkosok, terroristavezérek, és diktátorok, de lehetnek akár cégvezetők és részvényesek is, akik milliókat dolgoztatnak éhbérért vagy egyenesen rabszolgamunkában, netán bankárok, akik miatt milliók veszítették el otthonaikat, míg ők prémiumot kapnak év végén). Érdemes hozzátenni, hogy a börtönökben nincs értelme a “büntetésnek” (mivel nem az ő hibája, hogy pszichopata lett), csak az elzárásnak (miközben az egyén megtermeli saját eltartásának költségét).

Összességében tehát a leggazdagabbak számára is jobbá teheti életüket az új gazdaságszervezési forma, valamint az értékek tudatos átalakítása a környezeti, és társadalmi fenntarthatóság irányába.

9) Mi a baj a versennyel? Elvégre az hajtja az innovációt, nem?

A verseny alapvetően egy kényszerhelyzet, amit a hiány szült, ám mint olyan, nem szükségszerű, amit jól bizonyít az open source sikere [1]. A verseny ugyan korlátozott módon valóban elősegíti az innovációt, ám a hatékonyság fejlesztése egy bizonyos ponton túl már veszélyeztetné a profitábilitást (ha pl. minden izzó és háztartási gép 60-80 évig működne, nem érné meg piacra termelni). A profitstruktúra tehát korlátozza a hatékonyságot. A másik probléma, hogy a verseny szabadalmakhoz vezet, ami nemcsak, hogy költséges (2011-ben a Google és az Apple többet költött szabadalmakra, mint kutatásra [2]), de hátráltatja a fejlődést azáltal, hogy korlátozza az egyének hozzáférését az új koncepciókhoz, amikre építve további ötleteik támadhatnának (ugyanis lényegében minden új ötlet úgy születik, hogy valaki két különböző koncepciót összekapcsol).

Mindeközben persze érdemes tisztázni magunkban, hogy igazából mire is való az innováció? Alapvetően a problémamegoldásra. És amíg lesznek problémák, az emberi találékonyság előrukkol egy innovációval; akiket zavar egy probléma, azon törik a fejüket, hogy megoldják. Ilyen egyszerű. Ám a verseny azzal jár, hogy a problémamegoldásra fordítaható, és egyébként szabadon hozzáférhető erőforrásokat és tudást korlátozzuk a többi résztvevő számára, valamint az idejüket pazaroljuk azáltal, hogy – a kommunikáció híján – sokszor egymástól függetlenül ugyanannak a problémának a megoldását dolgozzák ki. Ilyen szempontból az ipari kémkedés valójában előrébb viszi az emberiséget, noha ideális esetben a mérnökök és kutatók eleve megosztanák egymással eredményeiket szerte a világban, hogy ne menjen kárba tehetségük és idejük (lásd: open source).

Ha tehát az innovációt kilóra mérjük, az azt jelenti, hogy már rég szem elől tévesztettük a célt. Manapság az innovációnak nevezett fejlesztések elenyésző hányada old meg igazi problémákat (a háromhengeres belső égésű motorok nyomatékának optimalizációját pl. innovációként könyvelték el az autóiparban, de ha belegondolunk, valójában felesleges volt erre pazarolni több évnyi kutatómunkát). Elképzelhető, hogy a verseny kiiktatásával az új fejlesztések számukat tekintve valamelyest visszaesnének – noha kétséges, tekintve, hogy manapság egyébként kreatív emberek tömegei kénytelenek értelmetlen, lélekölő munkát végezni, hogy biztosítsák saját, és családjuk túlélését. De ha még így is volna, arányaiban sokkal több olyan fejlesztés volna, ami tényleg segítik az emberiséget. Ha belegondolunk, a szabadalmak meghaladásával, valamint az megélhetési kényszer kiiktatásával (így a szabadidő drasztikus megnövelésével) nagyságrendekkel több lehetőség nyílna az innovációra. Meglehet, évente több ezer szegény családba született zsenipalánta hal meg – egyébként gyógyítható betegségekben. Ők elbuktak egy ránk erőltetett, életre-halálra szóló versenyben, ráadásul önhibájukon kívül. Kicsit olyan ez, mintha gyerekeket vetnének a gladiátorok elé a Kolosszeumban. Az értelmetlen halál mellett valójában ez is mind olyan innovációs potenciál, amit a gazdaságunkat és kultúránkat átható verseny miatt vesztegetünk el. Talán ez az utolsó szög a verseny eszmei koporsójában. Ezek az emberek vajon mind arra fordítanák az idejüket, hogy kutassanak és fejlesszenek? Nem biztos. Ám végre elkezdenék gyakorlatba ültetni a már ismert megoldásokat, az eddig megoldatlan, és az újonnan felmerülő problémák megoldására pedig bőven lenne kapacitás.

[1] A nyílt forrású szoftverek (pl. Linux) és gépek (pl. OSE, Envienta), vagyis az open source egy gyorsan növekvő, fenntartható, költséghatékony, decentralizált gazdaságszervezési forma. A fejlesztők a saját erőforrásaikat, szellemi tőkéjüket, kreativitásukat és tapasztalataikat adják a közösbe, ami az önkifejezés egy módja. Senki sem birtokolja a projektet, annak eredményei szabadon felhasználhatók, és azért jön létre, mert az önkéntesek azzal foglalkozhatnak, ami érdekli őket.
[2] https://www.techdirt.com/blog/innovation/articles/20121008/11413720641/last-year-google-apple-spent-more-patents-than-rd.shtml

10) Az emberi természet nem eredendően önző, mohó, és versengő?

Sokan azt hiszik, az ember alapvetően önző, a mohó, és a versengő, ugyanakkor kétségtelen, hogy vannak önzetlen és nagylelkű emberek is. Vagy akik ilyenek, azok nem is emberek? Nyilván nem erről van szó. Az emberi viselkedés valójában nagyon komplex, és sokminden befolyásolja (pl. a genetikán kívül a magzati korban az anyát érő stresszhatások, prenatális és posztnatális hormonális hatások, epigenetika, gyermekkori élmények, traumák, kapott értékrend, erőforrásokhoz való hozzáférés, nélkülözés, stb.). Ismerjük a szállóigét; “Add nekem a gyermeket 7 éves kora előtt és én visszaadom neked a férfit.”

Emberi Természet  – interjú négy szakértővel (videó magyar szinkronnal)

A helyzet az, hogy a jelenleg elterjedt gazdasági rendszer (piacgazdaság) versenyalapú, az önzőséget és a mohóságot jutalmazza, így ha valaki nem így viselkedik, az nem lesz sikeres. A kapitalista modell szerint az ember önző, racionális és haszonmaximalizáló, és ez alapján próbálták magyarázni a kialakult rendszert, és megindokolni, hogy jól van úgy, ahogy van. Ez nyilván nem igaz, hisz ma már tudjuk, hogy az ember viselkedése nem genetikailag meghatározott, és hogy az ilyen viselkedés inkább a szociopata jellemrajza, mintsem az átlagemberé. Akárhogy is, a jelenlegi gazdasági rendszer az ember legrosszabb tulajdonságait jutalmazza.

A kapitalizmus első leírása idején nem hitték, hogy valaha elérhetjük a bőséget az alapvető javakból (elvégre a népességnövekedés már csak a katonai védelem szempontjából is szükséges volt, ami csak a 20. században változott meg). Emiatt úgy gondolták, bizonyos társadalmi csoportoknak mindig szenvednie kell, és nyilván fontosabbnak tartották saját társadalmi osztályuk tagjainak boldogulását, mint a többiét. És mivel a kapitalista gondolkodók jellemzően az elit közül kerültek ki, illetve azok közül, akik a pénz vagy a hatalom megszállottjai voltak (függők), úgy alakították a narratívát, hogy az nekik kedvezzen. Akkoriban még  bele sem gondoltak, hogy alapvetően a kezdeti túlnépesedés és a letelepedett életmód miatt lett állandó probléma a szűkösség (azelőtt nomádok voltunk, ilyenkor egyszerűen továbbálltunk, ha volt hová). Ahogy abba sem, hogy a népességnövekedés nem lesz örökké szükséges vagy elkerülhetetlen jelenség, így ha sikerül lelassítani (vagy megállítani), akkor a termelési hatékonyság növekedése könnyedén utoléri. De ha bele is gondoltak, egy függő számára függősége tárgya a legfontosabbb.

Az Ipari Forradalom, és a Zöld Forradalom révén mára elértük a bőséget az alapvető javakból (legalábbis átmenetileg), de még mindig a kapitalista értékrend határozza meg gondolkodásunkat, valamint a több ezer éves, szaporodást erőltető hatalmai propaganda, emiatt többnyire elfogadjuk, hogy milliárdok szenvednek. Jellemzően nem tudjuk, hogy az alapvető javakból jelenleg bőség van, így ezek a tömegek feleslegesen szenvednek. De még ha tudjuk is, azt hisszük, nem lehetne máshogy, mert az ember eredendően önző, mohó, és versengő, a népességnövekedés pedig szükségszerű. Nos, ezek mind tévhitek.

11) Ki fogja hozni a döntéseket az Erőforrás Alapú Gazdaságban?

A igazán lényeges kérdés valójában nem az, hogy ki hozza a döntéseket, hanem hogy milyen módon jutunk döntésekre. Ennek pedig a legmegbízhatóbb módja a tudományos módszer. Egy másik fontos aspektus, hogy a problémák okait kell megértenünk, és ebben az esetben már nem csak kezelni próbáljuk (szélmalomharc), de meg is fogjuk tudni oldani azokat, ami sokkal hatékonyabb (az orvosok sem véletlenül hangsúlyozzák a betegségek megelőzésének fontosságát). Az Erőforrás Alapú Gazdaság nem egy technokrácia. Ha a cél minden ember közös érdeke (az életminőség fenntartható módon történő javítása), akkor mindegy, ki hozza a döntéseket, a lényeg, hogy közben a tudományos módszert alkalmazza.

Ez azt jelenti, hogy az új kérdések esetén az okokat feltáró modellt (hipotézis), és az alapján megoldási javaslatainkat kell felvetnünk, és azt le kell tesztelnünk. Ha azt látjuk, hogy feltevésünk helyes, és így a megoldási javaslat hatásos, akkor bevezetjük, ha viszont kiderül, hogy a hipotézis téves (pl. mert egy fontos tényezőt nem vettünk figyelembe), akkor új modellt, és új megoldási javaslatot kell kidolgoznunk. A régi problémák esetén sokszor azt látjuk, hogy a szakma már tudja, hogy mi az ok, csak azt nem alkalmazzák különféle ideológiai vagy hatalmi okokból.[1]

Az okokra vonatkozó hipotéziseket, valamint a megoldási javaslatokat az internetnek köszönhetően manapság bárki javasolhat (az óceánok megtisztítására pl. egy tizenéves terveit kezdik el alkalmazni hamarosan[2]), és minél több ember gondolkodik egy problémán (és látja az eddigi modelleket és megoldási javaslatokat, amiket akár továbbgondolhat, vagy módosíthat), annál gyorsabban és hatékonyabban meg tudjuk oldani problémáinkat. A döntéshozatal előkészítési fázisa tehát működhet egyfajta nyílt brainstorming módjára, a modellek és megoldási javaslatok folyamatosan tesztelhetők a tudományos módszer alapján, a kísérletek eredményei révén pedig magától értetődővé válik mindenki számára, hogy melyik megoldási javaslatot kell alkalmaznunk a gyakorlatban, ha meg akarjuk oldani a problémát.

Így tehát mindenki dönt, és közben senki sem. Mert ugyan bárki javasolhat megoldást, hogy végül melyik bizonyul a leghatásosabbnak, azt úgyis a kísérletek kimenetele dönti el, nekünk csupán értelmezni kell az eredményeket. Így a “döntéshozatal” relevanciája marginalizálódik, mivel a szükséges információk birtokában a döntés egyértelmű. Ez kicsit olyan, mintha úgy totóznánk, hogy már ismerjük az eredményt! 🙂
Persze valószínű, hogy egy sokkal relevánsabb, generalista oktatás mellett sem tud az átlagember minden folyamatot átlátni, még akkor sem, ha a szükséges információk egyébként rendelkezésre állnak, mert mondjuk magas fokú szaktudást igényel (laikusok manapság sem műtenek, vagy terveznek  repülőt, mert nem értenek hozzá). Ám egy kooperatív rendszerben, ahol a személyes érdek nem megy szembe a közérdekkel, az átlagember tudja, hogy a döntéshozók az ő érdekeit szolgálják, ezért nem bizalmatlan velük szemben (illetve olyan kis közösségekben élnek, hogy mindenki közvetlenül részt vehet a döntéshozatalban). De ha valamilyen oknál fogva mégis bizalmatlan, akkor egyszerűen annyit tesz, hogy maga is megszerszi a szükséges szaktudást, hogy részt vegyen a bonyolultabb ismereteket igénylő, laikusok számára nehezen átlátható döntéshozatali folyamatokban (ha pl. nehezére esik elfogadni, hogy bár az általa javasolt repülőgép-dizájn jól néz ki, mégis instabil lenne), és akkor biztosan nem érzi azt, hogy úgy döntenek a feje fölött, hogy neki abból kára származik.

Megjegyzés: tovább segíthetik a döntéshozatali mechanizmust a számítógépek és a modellezőprogramok, amik már ma pillanatok alatt lefuttatnak komplex eseménysorozatokat. Ezek a természet ismert törvényeit reprodukálják virtuális környezetben, és minden körben változtathatjuk a paraméterket, így hozzájárulhatnak a tesztelési folyamat gyorsításához (nemrég egy hasonló modellezőprogram segítségével sikerült fényt deríteni egy 120 éves biológiai rejtélyre[3]). Ha belegondolunk, a legfontosabb döntések mindig arról szólnak, hogy mit, hol, hogyan termeljünk és osszunk el az emberi szükségletek kielégítése és az életminőség javítása céljából (mindezt fenntartható módon). Ez egy állandó, rendkívül soktényezős matematikai probléma, amely megoldásához szükséges adatok folyamatosan változnak, ezért azokat valós időben kell követni. És mivel a számítógépek sokkal jobbak nálunk “fejszámolásban”, ezért a legjobb, ha ezt a feladatot megfelelően paraméterezett számítógépes algoritmusoknak delegáljuk. Eközben mi, emberek a rendszert felügyelve meghozzuk a (számítógépek által szolgáltatott információk birtokában, és a közös célok fényében már magától értetődő) döntéseket, és a rendszer fejlesztésével foglalkozunk, ill. olyasmivel, amit szeretünk. Egy megfelelően kialakított, erőforrásokat figyelő termelési-elosztási információs rendszerhez képest az archaikus “ármechanizmus” rendkívül pontatlan, és siralmasan lassú; többek között ezért is pusztul a környezet, és éheznek milliók feleslegesen.

[1] Egy példa: Portugália vezetősége kétségbeesésében hallgatott a szakértőkre, és 14 évvel ezelőtt dekriminalizálta a drogokat, és azóta egy komplex közegészségügyi problémaként kezeli (a drogosokkal szemben nem kirekesztők, a drogelvonókat pedig szeretetteljes környezetben működtetik, mert elsősorban ennek hiányából fakad a függőségre való hajlam). Ennek hatására azóta a függők aránya felére csökkent, miközben pl. az USA-ban az egyre szigorúbb büntetések mellett folyamatosan nő a droghasználók aránya.
[2] http://inhabitat.com/worlds-first-ocean-cleanup-array-will-start-removing-plastic-from-the-seas-in-2016/
[3] http://www.wired.co.uk/news/archive/2015-06/05/computer-develops-scientific-theory-independently

12) Ha mindenki szükségletéről közvetve gondoskodunk, mi fogja motiválni az embereket, hogy működtessék a rendszert?

Az emberek biztos megélhetés híján az emberek belekényszerülnek, hogy unalmas, lélekölő, vagy éppen veszélyes munkákat végezzenek, így a műszak után már teljesen elfáradnak testileg-lelkileg. És mivel a többség ebben a helyzetben van, ezért úgy tűnhet, a többség lusta. Ám ez korántsincs így. Az alapjövedelemmel való kísérletezések során eddig azt láttuk, hogy az alapjövedelem vagy minimális mértékben csökkenti a munkára való hajlandóságot, és azt is elsősorban a kismamák és tinédzserek körében,[1] ami kifejezetten pozitív, vagy pedig egyenesen emeli a dolgozók arányát, mivel az anyagi biztonság növeli a vállalkozókedvet.[2]

Ne feledjük továbbá, hogy a jelenlegi munkák jó része teljesen haszontalan, vagy akár egyenesen káros a társadalom hasznára (pl. hadiipar, hadászat, olajipar, marketing, bankszektor, tőzsde, stb.), úgyhogy még ha csökkenne is a munkakedv, “ezekért nem kár”, úgymond! 🙂 A másik dolog, hogy még a hasznos javak előállítása kapcsán is jórészt feleslegesen dolgozunk heti 40(60) órát, mivel olyan termékeket gyártunk és szervizelünk, amik direkt úgy lettek tervezve, hogy újra és újra le kelljen gyártani, és szervizelni kelljen őket. Az alkatrészek élettartama ugyanis szándékosan rövid (tervezett elavulás), és maga a termék úgy van összerakva, hogy csak szakember tudja azokat cserélni. Az elektronikus kütyük manipulált divatjáról nem is beszélve (pl. amikor kijön a legújabb iPhone, rögtön bejelentik, mikor jelenik meg a következő verzió). A piacgazdaságban mesterségesen fenntartják a forgalmat, mert egyik cég sem szeretne idén kevesebb profitot termelni, mint tavaly, csak mert fejlődik a technológia. Pedig valójában még akkor sem kellene lecserélni egy kütyüt, ha tönkrement egy alkatrésze, mert igazából csak azt az alkatrészt kellene kicserélni. Ám a gyártóknak ez nem érné meg, mert hosszútávon csökkenne a profitjuk. Ha pedig sztenderdizálnák az alkatrészek csatlakozóit, még kevesebbet kellene gyártani, ami még kevésbé érné meg a cégeknek, mert ha fűtől-fától meg lehet venni azokat, nem lehetne az exkluzivitás miatt aranyáron adni.

Érdemes megjegyezni, hogy már így is rohamosan terjed az automatizálás, ami az idő előrehaladtával leküzdhetetlenül növekvő munkanélküliséget eredményez. Ám ez nem feltétlenül probléma; az automatizálás exponenciális fejlődése során ugyanis egyre inkább ráébredünk, hogy a robotok miatt nincs szükség arra, hogy az emberek robotoljanak (csak a munkáltatói járulék mintájára be kell vezetni a robotadót). Mivel a gazdaság működését egyre jobban rá tudjuk bízni a gépekre, az emberek számára megmaradnak a kreatív munkák, amit mindannyian élvezünk, és lehetőség nyílik arra is, hogy elkezdjük legalább részben rendbetenni a mérhetetlen környezeti károkat, amit az elmúlt évezredekben, de főleg az utóbbi két évszázadban okoztunk. Emiatt inkább a tudatos automatizálást érdemes szorgalmazni (robotadó mellett), illetve pedig a nonprofit  közösségi termelést és elosztást (ehhez persze először is helyi közösségeket kell építeni 😉 ).

Végül pedig azoknak, akik bár belátják, hogy a gépiesítés/automatizálás/komputerizálás mellett a lakosság töredéke is elég volna a jelenlegi áltagéletszínvolat elérő, sőt, azt jelentősen meghaladó gazdaság működtetésére, de nem hiszik, hogy akadna 5-10% önként jelentkező azokra a munkákra, amik talán kevésbé élvezetesek: belegondoltunk már abba, hogy mi lenne, ha minden reklámblokkban lenne egy (valóban) társadalmi célú hirdetés? És ha minden 5. az lenne? Netán egyáltalán nem lennének kereskedelmi célú reklámok, csak társadalmi célúak? Persze csak a műsorok között. Nos, ez is egy eszköz arra, hogy ösztönözzük az embereket bizonyos munkák elvégzésére. Tudjuk, hogy a reklámok elérik nálunk, hogy kisebb vagyonokat adjunk státusz-szimbólumokért, vagy akár teljesen felesleges kacatokért. Egy hatásos társadalmi célú hirdetés minden valószínűség szerint fel tudná ébreszteni bennünk a tettvágyat is egy valóban fontos cél érdekében. Elvégre egy ilyen feladat elvégzésével magunknak is szívességet teszünk, hisz hozzájárulunk, hogy hosszútávon biztosítva legyen megélhetésünk, méghozzá versengés, adósság, és egzisztenciális stressz nélkül.

Ennek belátásához persze némi hosszútávú gondolkodás, valamint rendszerben való gondolkodás is szükséges, ám ezek a képességek fejleszthetőek. Egyes szakmák megkövetelik ezt, de inkább az a jellemző, hogy rövid távon gondolkodó specialistákat nevelünk, mert a játékban, amit úgy hívunk, piacgazdság, többnyire erre van szükség. Igyekezhetünk embertársainkat arra sarkallni, hogy hosszútávon, és rendszerben gondolkodjanak, ám ezt nem lehet elég korán kezdeni; fontos a gyeremekek erre való nevelése.

Források:
[1] Evelyn L. Forget, 2011. “The Town with No Poverty – Using Health Administration Data to Revisit Outcomes of a Canadian Guaranteed Annual Income Field Experiment”. University of Manitoba.
[2] Belik, Vivian. 2011 “A Town Without Poverty? Canada’s only experiment in guaranteed income finally gets reckoning”. The Dominion.

13) Hogyan valósítható meg az átmenet a piacgazdaságból az Erőforrás Alapú Gazdaságba?

Egy lehetséges mód:
1) Informálás, értékrend-fejlesztés
2) Közösségépítés, közösségi gazdálkodás, hálózatba szerveződés
3) Hozzáférési bőség megteremtése javanként, fokozatos függetlenedés
4) Fenntartható, önellátó okosvárosok építése
5) Globális hálózatba szerveződés

1) Informálás: mindenki tudja meg, hogy jelenleg globálisan (és egyébként országos szinten is) több élelmiszert termelünk, mint amire egyébként szükség van,[1] és több az üres lakás, mint a hajléktalan,[2] így ezeket a javakat már pénz használata nélkül kellene elosztani, hisz a pénz a szűkös javak elosztásának eszköze. Illetve azt is, hogy ez a népességnövekedsé miatt egy átmeneti állapot, így a fenntarthatóság és a bőség érdekében célszerű minden nő számára biztosítani a fogamzásgátlást és a középiskolát, hogy végre megállhasson a népességnövekedés. A gazdasági egyenlőtlenség csökkentése nem pusztán morális, hanem közegészségügyi probléma, mivel kimutatták, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség rontja a közegészséget, méghozzá a társadalom összes rétege esetén. Ennek fő okat, hogy pusztán az, hogy egy rétegzett társadalomban élünk, rendkívüli stresszt okoz, ami pedig komoly egészségügyi kockázat.[3] Értékrend: verseny helyett kooperáció, tömegtársadalmak helyett közösségek, piac és profit helyett nonprofit közösségi gazdálkodás, egocentrizmus helyett egységtudat, ökonomizmus helyett ökologizmus.

2) A közösségeket célszerű hálózatba szervezni, hogy szükség esetén tudjanak egymásnak segíteni (non-profit, ill. önkéntes alapon), így porlasztva a kockázatot (pl. természeti kár esetén). A közösségi gazdálkodás megvalósítására számos remek példa van már,[4] sőt, a közösségek hálózatba szerveződésére is, már hazánkban is![5]

3) A közösségek célja a profit helyett a hozzáférési bőség megteremtése, méghozzá fenntartható módon (a verseny híján végre figyelembe lehet venni ezt a szempontot). Minél több jószág (értsd: termék) esetén sikerül megteremteni a hozzáférési bőséget, annál inkább függetlenedni lehet a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszertől. Ehhez már most is létező, legális kereteket nyújt a közösségi mezőgazdálkodás,[6] ill. a non-profit közösségi vállalkozás.[7]

4) A fenntartható, önellátó okosvárosok építését számos kezdeményezés tűzte ki célul egymástól függetlenül, és már egészen kidolgozott tervekkel rendelkeznek.[8][9] A bányászat, és a javak szállításának jelentősége drasztikusan csökken a stratégiai megközelítésű újrahasznosítás, valamint a hatékonyabb termelési módoknak köszönhetően (pl. 3D nyomtatás, contour crafting, stb.). A jelenlegi rendszerben az ilyesmi többnyire csak a leggazdagabbak számára volna elérhető, ám a közösségi gazdálkodásból kifejlődött Erőforrás Alapú Gazdaság esetén ez evidencia, csakúgy, mint az összes emberi szükséglet kielégítése (ahelyett, hogy mesterségesen tartanánk fönn a hiányt a profitszerzés érdekében, mint ahogy azt a Nagy Gazdasági Világválság óta teszik a vállalatok).

5) Az Erőforrás Alapú Gazdaság végeredményben globális szintű, hogy a bolygó erőforrásairól minél pontosabb képet kaphassunk, az önellátó okosvárosok kapcsolata pedig decentralizált, hálószerű (éppen azért, mert alapvetően önellátóak).

Megjegyzés: ez csak egy lehetséges módja az átmenetnek, és persze régiónként számos egyéb módon is megvalósulhat. Például remek alapot jelentene az alapjövedelem bevezetése (ami az exponenciálisan terjedő automatizálás fényében elkerülhetetlennek tűnik). Az is egy jelentős lépés lehet, ha pl. a munkanélküliek helyi Időbankokhoz csatlakoznának, ahol szakértelmükre alapozva munkaidejükért cserébe más résztvevők szakértelmét és munkaidejét igénybe vehetik (a termékek díja is meghatározható munkaórában, pl. az országos átlag-órabér alapján). Persze az is egy opció, hogy egy ország politikai vezetése valamilyen oknál fogva észbekap, és felvállalja a feladatot, bár ez az alternatíva jelenleg meglehetősen valószínűtlennek hat, tekintve, hogy a transznacionális tőke nagyban megnehezíthetné számára az átmenetet pl. egy embargóval. Az Fenntartható Fejlődési Célok nagyon jó dolog, csak sajnos a 8. cél (gazdasági növekedés) hátráltatja az összes többi elérését (valószínűleg azért került bele, mert a jelenleg alkalmazott pénzrendszer növekedéskényszert okoz). Ami biztos, hogy ha nem kezdjük el időben csökkenteni az ökolábnyomunkat (pl. a családtervezési lehetőségek megteremtése révén, ami a tudomány mai állása szerint a leghatékonyabb módszer),[10] akkor a természeti erőforrások fogyása miatt a globalizált világgazdaság összeomlik, és vele az emberi civilizáció, még a mi életünkben.[11]

Források:
[1] http://www.fao.org/news/story/en/item/178138/icode/
[2] http://www.theguardian.com/society/2014/feb/23/europe-11m-empty-properties-enough-house-homeless-continent-twice
[3] https://www.youtube.com/watch?v=HEvDxg_UeDU
[4] https://www.youtube.com/watch?v=DK1VcbiLazs
[5] http://kozosseg.atalakulo.hu/
[6] http://orgprints.org/26263/1/kozosseg_altal_tamogatott_mezogazdasag.pdf
[7] http://www.inspi-racio.hu/index.php/koezoessegi-vallalkozas/koezoessegi-vallalkozas-fejlesztes/mi-a-koezoessegi-vallalkozas
[8] http://www.qetema.org/en/
[9] https://www.thevenusproject.com/
[10] http://iopscience.iop.org/article/10.1088/1748-9326/aa7541 (Wynes & Nyicholas, 2017)[11] http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/sep/02/limits-to-growth-was-right-new-research-shows-were-nearing-collapse

14) Léteznek-e már olyan kezdeményezések, amik segítségével függetlenedhetünk a rendszertől?

Igen, szerencsére már vannak! Egy rövid áttekintés:
Átalakuló Közösségek:alakítsunk helyi közösségeket – mert a közösség társadalmi és gazdasági erejére támaszkodva függetlenedhetünk a rendszertől.[1]

Közösségi Támogatású Mezőgazdaság: termeljük az ételt közösségi alapon – méghozzá lokálisan, mert így fenntarthatóbb, és biztosan egészséges.[2]

Open source mozgalom: termelj hatékonyabban – mert így kevesebb energia fogy, és kevesebb hulladék keletkezik, ill. használjunk nyílt forrású dizájnokat.[3]

Szalmabála-házak: építsetek környezetbarát, energiatakarékos házakat olyan egyszerű anyagok felhasználásával, mint a szalmabála – akár kalákában.[4]

Nonprofit közösségi vállalkozások: termelj nonprofit alapon – mert a profit az emberek és a természet kizsákmányolására ösztönöz, ám tulajdonosként fizetést is adhattok magatoknak profit helyett.[5]

Nemnövekedés mozgalom: termeljünk kevesebbet – mert az szennyezéssel jár, ill. vezessük be az alapjövedelmet és a jövedelmi plafont az egyelőtlenség miatt.[6]

Positive Money: használjunk adósságmentes pénzt – mert a kamat társadalomellenes, és a törlesztéshez növekedni kell, ami növekvő környezetpusztítást okoz (pl. Soproni Kékfrank, Balatoni Korona).[7]

Alternatív Gazdaság: a haszonalapú, növekedéskényszeres gazdaságot kétségbeesetten igazolni próbáló elavult elitista gazdasági modell helyett vannak már új, társadalomközpontú, fenntarthatóságot szem előtt tartó gazdasági modellek is.[8]

Források:
[1] http://kozossegek.atalakulo.hu/
[2] http://tudatosvasarlo.hu/cikk/kozossegi-mezogazdasag-peldak-europabol-es-itthonrol
[3] http://www.ted.com/talks/yochai_benkler_on_the_new_open_source_economics?language=hu
[4] http://www.szalmahaz.hu/
[5] http://www.inspi-racio.hu/index.php/koezoessegi-vallalkozas/koezoessegi-vallalkozas-fejlesztes/mi-a-koezoessegi-vallalkozas
[6] http://epa.oszk.hu/01700/01739/00085/pdf/EPA01739_eszmelet_2013_100_tel_mell.pdf
[7] http://positivemoney.org/
[8] http://hu.alternativgazdasag.wikia.com/wiki/